2020.07.26.
Kubinyi Ferenc Múzeum

Ereklyék és öltöztethető szobrok

2020.06.30.
Kubinyi Ferenc Múzeum

Szent László lova nyomán keletkezett a Tejút...

2020.06.21.
Kubinyi Ferenc Múzeum

Keresztelő Szent János avagy Szent Iván?

2020.06.19.
Kubinyi Ferenc Múzeum

Újranyit a Kubinyi Ferenc Múzeum

2020.06.18.
Kubinyi Ferenc Múzeum

Száz év óta több országban, de közös hazában

2020.06.15.
Kubinyi Ferenc Múzeum

Nemzeti összetartozás - a haza csorbíthatatlansága

2020.05.22.
Kubinyi Ferenc Múzeum

Kettészakadt Palócföld

2020.05.17.
Kubinyi Ferenc Múzeum

Pünkösdkor születtek a hegyek

Kubinyi Ferenc Múzeum - Szécsény
Cím: 3170, Szécsény Ady Endre u. 7.
Telefonszám: (32) 370-143
Nyitva tartás: K-P 10-16, Szo-V 10-18
2020.06.18.
Kubinyi Ferenc Múzeum
hír, történelem, Trianon, Újkor, XX. század
Ha tetszik, ossza meg másokkal is:
100 éve él Magyarország szétdaraboltságban. Az I. világháborút lezáró nagyhatalmi döntéssel, az 1920. június 4-én aláírt trianoni békediktátummal Magyarország területéből a létrehozott Csehszlovákia, Lengyelország, Románia, Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, Ausztria és egy ideig Olaszország is részesült. Szent László horvát királyságával (1091) és az 1102. évben legitimált államközösségi kapcsolatokkal társult Horvát-Szlavón Királysággal együttes országunk 325.411 km2 területe 92.952 km2-re csonkult, nemzetünk széttagolva él a megmaradt országban, az utódállamokban és majd az egész földkerekségen.
Szent István király ábrázolása két bokályon. Stomfai szlovák, Pozsony m.
A mai Magyarországon – Trianon következményeként is – rendkívül megosztott a társadalom. Így van ez a trianoni országvesztéshez való viszonyulásban is, miközben az ép nemzet szükségessége az egyik legnagyobb egyetértést mutató cél. Írásunkkal az ép nemzet épüléséhez szeretnénk hozzájárulni.


A régmúltban gyökerező szálak

A történeti demográfia felől közelítve a 100 év óta tartó országvesztéshez az első nagy, máig ható krízist a tatár betörés és pusztítás okozta 1241-42-ben. A tatárjárás volt a magyar történelem első demográfiai katasztrófája. Az ország egyes becslések szerint elvesztette lakosságának 30–50%-át. Etnikai következményeit országunknak sosem sikerült kiheverni. A népirtás következményeként is a románok a 13. században kezdtek bevándorolni a Kárpátok déli lejtői felől, majd ők lettek a legnagyobb lélekszámú nép Erdélyben. A török hódoltság magyar népességvesztését példázza, hogy Bethlen Gábor alatt Erdély egymillió lakosának kb. 80%-a magyar (székely), a többi román és szász. A török kiűzésekor a lakosságnak már csak a fele magyar Dél- és Közép-Erdélyben. Az 1600-as években pl. Szilágy vármegye 106 magyar falujából 46-ban román többség jött létre, Kolozs vármegye 112 helysége közül 55-ből szorult ki a magyarság. 1785-re – a népszámlálás adatai szerint – a kb. 8 millió lakos 38%-a volt csak magyar etnikumú. Erdélyben ekkor haladta meg a románok aránya az 50%-ot. Az 1784. évi Horea–Cloşca–Crişan-féle román parasztlázadás során 60 ezer magyart irtottak ki, főleg az erdélyi Érchegységben és környékén.

A másik meghatározó vonulat az általános európai fejlődés, és benne Magyarország török és Habsburg hatalmi befolyás miatti sajátos helyzete.

A haza fogalom a rendi fejlődéssel a középkor második felében tágult ki az országot, államterületet jelölő értelemmel, elsősorban a társadalom fölső rétegénél. A feudalizmus fennállásáig a magyar nemzetet (natio Hungarica) jogi értelemben az állam területén élő nemesek és nemesi szabadalmakkal élők alkották, bármely etnikumhoz tartoztak is. Ez politikai közösséget jelentett nyelvi, etnikai hovatartozástól függetlenül. Emellett élt az egyes nemzetiségek általános etnikai tudata, mely a nyelv, a származástudat, a múlt valamint a szokások közösségére épült, és a politika területén kívül, mintegy természeti adottságot jelentett, a nemzés szó értelmével összhangban (gens). A 18. század felvilágosodás eszmekörével jellemezhető racionalizálódó, polgárosodó világa előtt az emberiség elsődlegesen vallásokra, államokra, társadalmi rendekre és lokális csoportokra oszlott, amelyekkel a nemzetiségi hovatartozás csak lazán, áttételesen és alárendelten függött össze. A középkori Európában az emberi együttélésnek ötféle alapkerete alakult ki: a falu, a város, a tartomány és a királyság, melyek szervesen illeszkedtek a legfelsőbb társadalmi közélet keretébe, az egyházban megtestesült krisztusi univerzalitásba, amely az életmód egészét áthatotta. Mintegy a 18. századig a történelem egyetemlegesen az isteni világtervnek a Megváltás célja felé mozgó megvalósulását jelentette. Az érzés- és tudatvilágot egyfelől a hűbéri viszonyokból adódó lokális szint, a település és kapcsolathálózata jellemezte, másfelől a keresztény egyetemesség vallásos-transzcendens világképéhez, a menny, föld pokol spirituális rétegzettségéhez kötődött. A török és Habsburg hatalmi befolyás következtében Magyarországon nem jöhetett létre a nyugat-európai nemzeti abszolutizmus két évszázada. A Habsburg abszolutizmus a magyarság számára nagyrészt idegen uralom eszköze volt, nem magyar egységet akart létrehozni hadseregben, közigazgatásban, oktatásban, gazdaságban a magyar államhatárok kitöltésére, hanem éppen ellenkezőleg, a magyar egység leépítésére törekedett, s azt a magyar államhatár megszüntetésével a Habsburg birodalom egészébe akarta olvasztani.


Hungarus-tudat, hungarus-hazafiság, hungarus hazaszeretet

A polgári átalakulás előtti Magyarország és nemzeti integritás szempontjából egyaránt nagyjelentőségű volt a nemtelenekre is kiterjedő hungarus-tudat és hungarus hazafiság.

A hungarus-tudat, tömören fogalmazva, Magyarország lakóit a 18. század végéig jellemző önazonosság-tudat etnikai, társadalmi különbségre való tekintet nélkül. Lényege a multietnikus tolerancia. A hungarus-tudatot a nacionalizmus ideológiájának megjelenése rombolta szét.

Eredetét tekintve létezett egy hagyományos, ősi magyar nacionalizmus, amelyet a sztyeppék világából hoztunk magunkkal. Ez a nacionalizmus a nomád népek államszervező bölcsességének megnyilvánulása. Nem érdekli őket a nyelv, az etnicitás, a legkülönbözőbb etnikumokat tudják közös célra mozgósítani, mint ahogy azt a hunok, avarok, kazárok tették, akik között mindig is lehettek magyarul beszélő csoportok. Szent István végrendeletileg a Boldogasszony szentséges kezébe és oltalma alá adta és ajánlotta az egyházat, „és ez szegény országot [evidens, hogy a Szent István-i Magyarországot!] mind benne való urakkal és szegénnyel, bódoggal egyetemben”. Tehát minden Magyarországon élő nyelvi, etnikai csoportot. Keresztény királyaink ezt a multietnikus toleranciát éltették tovább, és élt tovább, amíg el nem ért bennünket, ránk nem telepedett a modern nyugati nacionalizmus, a nyelvi nacionalizmus, amely megosztotta, és egymással szembefordította a Kárpát-medence mindezidáig nemzetiségi viszálytól mentesen együtt élő népeit, s aztán a történeti Magyarország felbontásához vezetett.

A hugarus-tudattal összefüggésben a natio Hungarica is sokáig kiállta a történelem próbáját. Kohézióját kuruc–labanc háborúzások és a császári zsoldosokkal folytatott harcok biztosították. Például Kassa német polgársága a magyar nyelv elsajátításával is tiltakozott a Habsburg elnyomás ellen.

A leghatásosabb nemzetpolitikus történetírónk, Szekfű Gyula volt az, aki az 1930-as évek derekán, megérezve a náci veszedelem fenyegető mivoltát, a rasszizmusba hajló spekulációk ellenében 1940-ben már programszerűen hangoztatta, hogy középkori nemzetiségi felfogásunk kitisztítása és makulátlan tiszta pajzsként való alkalmazása nemzeti érdekünk, még ha korszerűtlennek látszik is a nacionalizmusok világában. Szent Istvánnak fiához intézett Intelmeiből idézett, amely kihatott az egész feudalizmuskori Magyar Királyság eszmeiségére: „az egynyelvű és egyszokású ország gyönge és törékeny”.


Az „Extra Hungariam non est vita, si est vita, non est ita” azaz a „Magyarországon kívül nincs élet, és ha van, nem olyan” szállóige a német és szlovák evangélikus értelmiségi réteg patriotizmusát és »feudális magyar állampolgárságát« fejezte ki, amely korábbi alapokon a 17. század közepe tájától fejlődött ki, virágkorát az 1690-es évektől 1770 tájáig élte. A hungarus álláspont Széchenyi István mentalitásában és híres akadémiai beszédében is kifejezésre jutott, amikor a nemzeti türelem mellett állt ki a magyar nacionalizmus irányával szemben. A 18-19. század fordulója táján a nemzeti viselet, magyar ruha inkább hungarus ruha volt, amelynek viselése horvát, magyar, szlovák nemesek számára a szolidaritás jelét is képezte. 1848-49-ben a szlovákok Kossuthot a magukénak érezték, a jobbágyfelszabadítás miatt kultusza is volt a nép körében. Az is számított, hogy földesuraikkal egyazon valláson voltak, és a magyar érzelmű nemesek szlovákul is beszéltek. A szlovák nemzeti felkelési kísérletek csak százakat mozgósítottak, míg a magyar hadseregbe ezreket soroztak be önkéntesen, akik keményen harcoltak. A szakolcai szlovák parasztfiúból lett bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek Csernoch János (1852-1927) síremlékén olvasható szöveg: „Nagy időkben hű pásztor és bölcs államférfiú. 1927. júl. 25. óta az örökkévalóságban visszakéri, amit életében megmenteni nem tudott.” A szerb származású Vukovics Sebő, a Szemere-kormány (1849. május 2—augusztus 11.) igazságügy-minisztere az 1850-es évek konföderációs vitáiban Kossuth mellé állva hosszan fejtegette, hogy a haza fogalma „nálunk erősebb a nemzetiség fogalmánál is”. Arra a tapasztalatára hivatkozott, hogy az önvédelmi és függetlenségi háborúban „a haza fölhívásával képesek voltunk a nem magyarul beszélő népekben is buzgalmat előidézni, mit a nemzetiségi eszmével nem tehettünk volna”. A magyar nem a nemzetiségért harcolt, „mert ezt nem vonta kétségbe senki”. A vele harcoló németek, szlovákok, románok nem a magyar nemzetiségért és nem is a sajátjukért küzdöttek, „hanem mindnyájan a hazáért harcoltak”. Az aradi tizenhárom vértanú közül Aulich Lajos, Poeltenberg Ernő, Leiningen Westerburg Károly nem tudott magyarul, Knezic Károly, Damjanich János, Láhner György, Vécsey Károly és Kiss Ernő magánlevelezésében szívesebben írt németül, mint magyarul. Vukovics úgy vélte, hogy az ország lakosságának több mint 80%-a ragaszkodott a haza területének épségéhez a 19. század derekán.

Az 1860-as évek országgyűlésein ideológiatörténetileg izgalmas viták folytak arról, hogy miként oldják meg a nemzetiségi kérdést. A hungarus-kereteken belül vázolták fel álláspontjaikat a nem magyarok is. De többről is szó volt, a Monarchián belüli helyzet kialakításáról. Deák Ferenc a Kiegyezés-kori nemzetiségi törvény kitételében így fogalmazott: „Magyarország összes honpolgárai az alkotmány alapelvei szerint is politikai tekintetben egy nemzetet képeznek, az oszthatatlan egységes magyar nemzetet, melynek a hon minden polgára, bármely nemzetiséghez tartozzék is, egyenjogú tagja”. Ez egyrészt a hungarus nemzet modernizált formája. Másrészt a tétel a jövőbe nézett, melyben a társnemzetek kisebbségnek minősülnek.

A hungarus-tudat évszázadokon át jellemezte a formálódó szlovákok nyelvjárásain megmaradt dokumentumokat. A 17. században a harmincéves háborúból a Felföldre menekült cseh értelmiség Habsburg-ellenes szláv eszmeisége és hungarus patriotizmusa élénkítette a kulturális életet. A szláv anyanyelvű, hungarus-tudatú értelmiség szerves, elkülöníthetetlen eleme a királyi Magyarország művelődésének. A szlovákok részt vettek valamennyi rendi fölkelésben, így a Rákóczi-szabadságharcban is. II. Rákóczi Ferenc méltán volt büszke a „tót impérium”-ára, szlovák kurucaira, még ha nem is annyira az elvont szabadságeszme, hanem az adócsökkentés és a szabadparaszti sorba emelkedés vágya mozgósította őket. A katolikus szlovákok nemzeti öntudatosodása önálló szláv törzsnek tekintette a szlovákokat. Kultúrájuk hungarus tudatú volt. Nagy mecénásuk Rudnay Sándor esztergomi érsek (1760-1831) és Palkovics György esztergomi kanonok (1763-1835) segítette etnikai közösségük kibontakozását. Az evangélikus szlovákok a cseh-szlovák nyelvi és nemzeti egység hívei voltak. Szlovákia címere lényegében a magyar címer Golgotát mutató egyik fele. A legjobb választás, évezredes sorsközösségünk közös alapszimbóluma.

A Rákóczi-nóta kialakulásának, amely 1790-ben a nemzeti egység jelképévé vált, sokféle előzménye van. Találhatók benne arab-perzsa, magyar (kelet-európai) népdal- és közép-európai műzenei elemek. Mondhatni, hogy dallama a magyar, szlovák, ruszin, román együttélés eredménye. Hasonlóan a szlovák himnusz is valójában elszakíthatatlan összetartozásunkat szemlélteti, mert dallama a magyar-szlovák oda-vissza kölcsönhatás eredménye.

Ján Balthasar Magin, az Illésházy család szlovák udvari káplánja az 1720-as években úgy tartotta, hogy a szlovákok ősei befogadták a magyarokat, a szlovákok pedig a natio Hungarica egyenjogú tagjai. Mintaadó példát képvisel Bél Mátyás (1684-1749) evangélikus lelkész, történelem- és földrajztudós, aki így írta körül a maga identitását: „lingua Slavus, natione Hungarus, eruditione Germanus” azaz nyelvére nézve szláv, (szlovák), nemzetére magyar, műveltségére német.
A hungarus tudat a Kárpát-medencében együtt élő népek közös öröksége.


A haza jelentéséről

Hazánk eszmei és területi mivoltában is ugyanaz, mint a Szózatban, Vörösmarty Mihály idejében! Földrajzi tekintetben a haza egy nép történelmi élettere, a népre jellemző szellemi-kulturális hagyományokat elevenen éltető tájegység. Ennek az értelmezésnek megfeleltethető a történelmi magyar országterület, a Kárpát-medence, mint a magyarság történelmi élettere, amely a rá jellemző hagyományokat elevenen élteti a trianoni békediktátum után megmaradt országban és az utódállamok érintett területein egyaránt. Amíg a történelmi, földrajzi, kulturális, gazdasági, épített örökségbeli, származásbeli szálakat, polgárok közötti kapcsolatokat a magyarság elevenen fönntartja, amíg például Kassa, Munkács, Kolozsvár, Szabadka, Eszék, Lendva vagy Kismarton nem számít külföldnek, addig létezik a haza egész történeti ország területre kiterjedő abszolutisztikus értelme. Ily módon tehát a haza nem politikafüggő fogalom, hanem a kulturális folytonosságot képviseli. A magyar haza erőforrás értéke nagyban abból származik, hogy természetes jelentése mellett Szent István országfelajánlásával transzcendens kötődésűvé vált, ami megfigyelhető a későbbi századokban is.
Limbacher Gábor