Álló, régies nevén haltartó bárka. Hajóácsok, superek készítették. A halpiac közelében volt kikötve, és a rekeszeiben fajták szerint tárolták a halat. A végében „csárda” volt kialakítva, ami hálóhely és raktár is volt. Orrtőkéje jellegzetesen faragott, mint a nagybőgő csigája, innen kapta a nevét: bőgőshajó. Ebben a kifogott hal hetekig friss volt, nem pusztult el. Az oldalán lévő lyukak lehetővé tették a víz átfolyását a rekeszeken. De hogyan is alakult ki Szegeden a hajóépítés és kik voltak ezek a hajóácsok vagy superek?

Írott források szerint már a 13.-14. században a só és borszállítás kialakította Szegeden a hajóépítést. A hajóépítéshez való fa jelentős része tutajként „érkezett” Máramarosból, Erdélyből. A 18. század elején mintegy 50 hajóács, super került Szegedre Bajorországból és Ausztriából. A törzsökös szegedi hajóácsok ezektől a mesterektől tanulták meg a fejlettebb hajóépítő technikát, nem véletlenül nevezték magukat supernek (a szó maga a német schopper-tömni szóból alakult ki).

Valószínű, hogy a superság magába olvasztotta az évszázados faragó mesterség helyi hagyományait is. A 19. században a Szegeden épített hajók már országszerte keresettek voltak és jó minőségükről voltak ismertek. Korabeli leírások szerint ekkor már a hajók mindkét végükön csúcsba hajlanak, és így vízfolyás ellenében is könnyebben lehetett vontatni őket. Az orrtőkét nagybőgő módjára, díszesen faragták ki. Innen a bőgőshajó elnevezés.

1848-ban körülbelül 800 super, mester, legény és inas dolgozott Szegeden. De jelentős volt a fűrészelők létszáma is, akik a gőzfűrészek megjelenése előtt felvágták a faanyagot deszkává, a hajóácsok számára. A hajóépítés a superplaccokon (hajóépítő telepeken) történt, ilyenek voltak Újszegeden és Felsővároson. A 19. század második felében évente átlagban 20 új bőgőshajó épült, 2000-10000 mázsa befogadó képességgel.

A fahajóépítésnek aztán a gőzhajók elterjedése vetett véget a 19. század végén, bár pár darabot építettek még a 20. században, de lassan kiszorultak a folyami szállításból. Az utolsó fahajót, amelynek Szabadság volt a neve, 1947-ben építtette Szeged városa. Az Ópusztaszeri Emlékparkban bemutatott bőgőshajó, aki Potyka névre hallgat és a mellette látható kiállítás ezekre a fahajókra és hajóácsokra emlékezteti a látogatókat.

Gál László