A nagy érdeklődésre való tekintettel augusztus 30-ig meghosszabbította a Magyar Nemzeti Galéria a Dolce vita. Itália élménye két évszázad magyar művészetében című kiállítását. A tárlatot közel 60 000 látogató tekintette meg. A kiállítás a záró hétvégén, augusztus 28-án, pénteken, 29-én, szombaton és 30-án, vasárnap hosszított nyitvatartással, 19 óráig látogatható.

A Dolce vita című kiállítás a 19. századtól a kortárs művészetig ívelő válogatással mutatja be, hogyan vált Itália a magyar kultúra egyik meghatározó inspirációs forrásává. A tárlaton 75 alkotó mintegy 150 műtárgya – festmények, grafikák, fotográfiák, szobrok, objektek és régészeti emlékek – idézi meg az Itália-élmény sokszínűségét, és azt, miként formálta az olasz táj, művészet és életérzés a magyar művészek látásmódját az elmúlt két évszázadban.

Szintén augusztus 30-ig látogatható A vágyott remekmű. Gruber Béla (1936–1963) művészete című kiállítás. A tárlat a tragikusan fiatalon, mindössze 27 évesen elhunyt festőművész életművét mutatja be. A hatvanas évek egyik legnagyobb tehetségének tartott művész alig néhány év alatt több mint ezer művet hozott létre, egyedi festői nyelvével és újító technikájával pedig nagy hatást gyakorolt kortársaira. A kiállítás öt tematikus egységen keresztül mutatja be Gruber életművét, középpontjában a monumentális Festőműterem című diplomamunkával, amely összegzi a művész festészeti törekvéseit, és minden olyan motívum megjelenik rajta, amely pályáját jellemezte. A kiállítás finisszázsán, augusztus 30-án Kolozsváry Marianna kurátori tárlatvezetése várja az érdeklődőket.

Olaszország sodró dinamikáját hozza el új tavaszi időszaki tárlatunk különböző műfajok, témák és művészeti ágak egyszerre történő bemutatásával. A kiállítás a 19. századtól a kortárs művészetig tartó válogatással mutatja be, hogy a magyar kultúrában Itália mindig is cél volt az utazóknak, s örök motívum és téma a művészeknek.

Ízek, illatok, fények, dallamok és történelem. Itália megtapasztalása volt a vágya a 18–19. századi, Grand Touron részt vevő utazóknak és azon fiataloknak is, akik művésszé akartak válni. A modern magyar festők számára pedig Itália – ahogyan Vaszary János is vallotta – „mindenütt szín, fény, mozgás, élet”.

A 19. századi magyar művészek olykor nélkülözések árán zarándokoltak Itáliába, vonzották őket a nagy múltú olasz akadémiák és a múzeumokban, templomokban tanulmányozható régi nagy mesterek, Raffaello, Tiziano és Caravaggio remekművei. Ligeti Antal az országot bejárva saját tájélményeit vetette vászonra, idősebb Markó Károly pedig második hazájának választotta Itáliát, kimeríthetetlen témát biztosítva festészete számára. Az olasz táj, az antikvitás és a reneszánsz kultuszának ikonikus művein – Csontváry Kosztka Tivadar mitikus tájain és Gulácsy Lajos Dante-képein – túl a mindennapi témák, a tipikus karakterek és a városi életképek is megjelennek a festményeken, grafikákon, szobrokon és fotográfiákon.

A 20. századi alkotókat főként az olasz hétköznapok ragadták meg, Aba-Novák Vilmos és Bernáth Aurél expresszív festményein a tengeröböl és az égbolt egymással versengő kék foltjai, míg Vaszary János művein a tengeri strandok derűs, színes forgataga teremti meg a táj hangulatát, de az olasz életérzés a kortárs alkotókat, így Benczúr Emesét és Fehér Lászlót is elbűvölte.