Országszerte számos múzeum, könyvtár és kiállítóhely vár Titeket az év leghosszabb éjszakáján! Kulturális, gasztronómiai programok, szabadulószobák, kalandos vetélkedők, koncertek... vagy amit akartok - Shakespeare ...hm... vagy idén inkább Jókai... után szabadon...

Intézményünk az alábbi programokat kínálja a Múzeumok Éjszakáján:


16:00- 19:30 Jelmez, lámpás, diakollázs készítés
A Múzeumok Éjszakáján a Budapest Galériába érkező látogatók 17 órától egy árnyjátékot adhatnak elő. Az előadás előkészületeként 16 órától mindenki részt vehet a jelmezek, kellékek, kalapok, lámpások és bábok készítésében, amelyeket az előadás után haza lehet vinni. A történet díszletét és hátterét is a résztvevők alakítják úgy, hogy színes fóliákból, pauszból és cérnaszálakból kivetíthető diakollázst készítenek Geisbühl Tünde, Váradi Emese és Szabics Ágnes művészetpedagógusok segítségével, a galéria udvarán és az előtérben.

17:00- 18:30 Árnyjáték - Zenés, mesés árnyjáték a Budapest Galéria pincéjében
A Budapest Galéria udvarán a résztvevők 16-18 óráig folyamatosan készíthetnek jelmezeket, kellékeket, bábokat, lámpásokat, amelyekkel a programra érkezők egy rögtönzött árnyjátékot adhatnak elő a galéria titokzatos pincéjében. A látogatók, akik lehetnek az előadás szereplői, bábosai és nézői is, folyamatosan alakíthatják a mesét; megváltoztathatják a helyszíneket, eldönthetik, hogy a szereplők merre folytassák útjukat, de meghatározhatják a mese befejezését is. A programon közreműködik: Lukács Andrea színész, drámapedagógus és Keresztes Magor Szabolcs ütőhangszeres zenész

18:00- 18:30 Tárlatvezetés a Miután idegenek lettünk című kiállításon
A tárlatvezetésre a kiállítás adottságai miatt limitált létszámban tudunk látogatókat fogadni, ezért előzetes regisztráció szükséges!
A néphiedelem szerint a környéket egykor benépesítő, ám az emberek térhódítása miatt egyre megfogyatkozó óriások közül a legutolsóról kapta nevét a Balaton. Hosszú-hosszú ideig az óriások és az emberek békében éltek a környező erdőkben. Mikor azonban Balaton, az óriás egyetlen leányát éppen egy ember cserbenhagyása miatt veszítette el, ő maga is elkeseredettségében odaveszett, és az óriások végleg eltűntek a vidékről. Az ő eltűnésükkel azonban az emberi és a természeti közötti közvetítő, az ezt a két szférát egységben megtartani képes erő is eltűnt. Az általa hagyott betöltetlen térbe pedig egy újfajta tapasztalat férkőzött be: egy olyan idegenség, amely több teret hagy a kötődni vágyásnak, mint magának a kötődésnek. Ember és természet egymás mellé rendeltsége és kapcsolódásuk egyértelműsége érvényét vesztette a modernitásban. Ebben az állapotban – amiben mind a természettől való félelem megszelidítése, mind a természettel való egység megélésének teljessége kudarcot vall -születik meg ember és természet kétpólusossága: az ember, s szemben a természet, mint Másik. Az a Másik, amelyet a természet jelent, saját végtelenségével és inherens másságával ellenpontozza az ember végességét és megismerhetőségét. Ez az elkülönülés pedig idővel elidegenedéssé formálódik. Ennek az elidegenedési folyamatnak az eredménye az, hogy a természetnek való kiszolgáltatottság érzése, ami évezredek óta az ember sajátja, félelemmé, szorongássá módosul. Ezt tompítandó, az ember megpróbál úgy kapcsolatot teremteni a természettel, hogy általa elérhető, megszólítható alakba hozza, még akkor is, ha ez az alak félelmetes és kiszámíthatatlan. De legfőképpen ismeretlen. A jelenségek mögé helyezett szellemi erők ennek az ismeretlennek próbálnak alakot adni, rajtuk keresztül próbáljuk megérteni a világot és magunkat, hogy tompítsuk a bizonytalanságot, a szorongató félelmeket, de legalább megosszuk őket, és e megosztásban találjunk menedéket. Annak a bizonyossága, hogy nem vagyunk egyedül a félelmeinkkel, a közösség erejét rendeli az egyén magánya mellé. Történeteket, meséket írunk és olvasunk, amelyek ezt a megváltó megértést, a félelmek feltárását, megosztását és biztonságos megélését szolgálják. Nem elűzni akarjuk a félelmet, hanem ennek jelenlétében megtapasztalni a biztonságot. A bolygó és az ember jövője feletti aggódás újabb jelenség, annak a felismerése szülte, hogy a méltatlan bánásmód visszafordíthatatlan károkat okoz a Földnek, a lassú pusztulás miatt érzett tehetetlenség pedig gúzsba köti az emberi lelket. Amikor a cselekvésre ösztönzés hiábavalóvá válik, a veszteség felett érzett gyász és megrendülés lesz az elbeszélt történetek közös nevezője, amelyektől már nem is szabadulni vágyunk, hanem arra, hogy belakhassuk őket. A kiállítás külföldi és magyar művészek munkáin keresztül pásztázza végig azt a távolságot, amely ember és környezete közt feszül. A művek ennek a viszonynak a megváltozására reflektálnak, felmutatva azokat a megszelidítési kísérleteket is, amelyekkel ez a távolság mindenek dacára mégis intimitássá formálódhat.
A Miután idegenek lettünk az UGM - Maribor Művészeti Galéria által 2024-ben megrendezett EKO 9 Triennále anyagából készült válogatás és újrarendezés. A maribori Triennále az Eyes in the Stone címet viselte, a szlovén táj egy emblematikus képződményére, a Prisojnik-hegy szikláiból kirajzolódó leányarcra utalva. A budapesti válogatás a hazai táj hasonlóan mitizált és rengeteg képzetet magába sűrítő tavát, a Balatont idézi meg annak érdekében, hogy a lokális kontextus érzékenységeire is reflektáljon.

18:30- 19:00 Tárlatvezetés a Pillanatnyi elmék című kiállításon
Tárlatvezetés Kollár Dalma Eszterrel, a kiállítás kurátorával a Budapest Galéria Pillanatnyi elmék című kiállításán. A tárlatvezetésre a kiállítás adottságai miatt limitált létszámban tudunk látogatókat fogadni, ezért előzetes regisztráció szükséges!
Pillanatnyi elmékDezső Tamás és Szabó Nóra kiállítása2025. 04. 30. – 07. 06. Kurátor: Kollár Dalma Eszter A természetről szerzett tudásunk mindig csak minket, vagyis az embert a középpontba helyezve értelmezhető. Saját társadalmi működésünkhöz viszonyítva próbáljuk megfejteni az állatok egymás közti kommunikációját, saját testünkhöz hasonlítjuk egy növény részeit. A nyugati filozófia hosszú idő alatt jutott el odáig, hogy az állatokra is önálló entitásként tekintsen, a növények hasonló integrálására pedig egészen friss keletű kísérletek vannak csupán. Hiába például az elmúlt években egyre elterjedtebbé váló poszthumanizmus elmélete, az, hogy a természet minden alkotóelemének tudatosságot tulajdonítsunk, egyelőre nehezen elképzelhető. Dezső Tamás és Szabó Nóra mindketten a természet különböző jelenségeit kutatják, kutatásaik azonban feljegyzésszerűek: nem hoznak ítéletet vizsgálódásuk tárgyáról, nem metaforaként használják a megfigyelt létformákat és nem tekintenek belső tájként a természetre. Alapos és koncentrált figyelem jellemző alkotási folyamatukra, amely – bár szerves részét képezik filozófiai elméletek és esztétikai szövegek – az elkészült műveknek szabad értelmezési keretet hagy. A két művész Pillanatnyi elmék című közös kiállítása rámutat a természet legapróbb, folyamatos változásban lévő, mégis állandónak tűnő jelenségeire, az ősidőkből származó formák kialakulására és arra, hogy az ember által megismerhető idő milyen csekély a Föld teljes történetéhez képest. S ahogyan az élőlények formáját és működését is csak önmagunkhoz mérve tudjuk jellemezni, saját időszemléletünktől is nehezen tudunk elvonatkoztatni. A minket körülvevő természet azonban nem emberöltőkben mérendő. Egy kérész néhány óra alatt éli meg kifejlett rovar létét, egy fa több ezer évig élhet, a cseppkőbarlangok több száz millió évvel ezelőtt keletkeztek és azóta is formálódnak. Ezek a szubjektív idők teszik elérhetetlenné az írásos emlékeinket megelőző mélyidőt és relativizálják a mérhető időről alkotott, mesterséges fogalmunkat.A kiállított művek alapjául szolgáló létformák saját univerzumainak, valamint a műtárgyak finom szövedékének feltárásához lelassulás és elmélyült figyelem szükséges. De vajon tudjuk adaptálni ezt a fajta figyelmet a kiállítótéren kívül is?


19:00- 20:30 Árnyképlenyomatok - Alkotóműhely felnőtteknek
A galériába érkező vendégek 19 órától leporellókat, térbeli képeslapokat, színes fóliaképeket és pausznegatívokat hajtogathatnak és vagdoshatnak, melyek felhasználásával mindenki készíthet egy saját fotót, egy fekete-fehér fotogramot.
A fotogram elnevezés Moholy-Nagy Lászlótól ered, aki az 1920-as évek elején kezdte kísérleteit a közvetlen fényformálás, fény modulálás jegyében. Eleinte kétdimenziós tárgyakat, papír- és üveglapokat, fogaskerekeket, majd később különböző transzparens anyagokat helyezett a fotópapírra. A Múzeumok Éjszakáján ezt a technikát próbálhatják ki az érdeklődők, akik mielőtt hazaviszik papírtárgyaikat, fénylenyomatot készíthetnek róluk. A program regisztrációhoz kötött!

21:00- 21:30 Tárlatvezetés a Miután idegenek lettünk című kiállításon
Tárlatvezetés a kiállítás kurátoraival a Budapest Galéria Miután idegenek lettünk című kiállításán. A tárlatvezetésre a kiállítás adottságai miatt limitált létszámban tudunk látogatókat fogadni, ezért előzetes regisztráció szükséges! Miután idegenek lettünkVálogatás az EKO 9 Triennále anyagából2025. 04. 30. – 07. 06. Kiállító művészek: Ana Čavić, Ines Doujak, Mila Panić, Ana Pečar, Trapp Dominika, Ulbert Ádám Kurátorok: Erőss Nikolett, Szász Anna Lujza, Tóth Fanni
A néphiedelem szerint a környéket egykor benépesítő, ám az emberek térhódítása miatt egyre megfogyatkozó óriások közül a legutolsóról kapta nevét a Balaton. Hosszú-hosszú ideig az óriások és az emberek békében éltek a környező erdőkben. Mikor azonban Balaton, az óriás egyetlen leányát éppen egy ember cserbenhagyása miatt veszítette el, ő maga is elkeseredettségében odaveszett, és az óriások végleg eltűntek a vidékről. Az ő eltűnésükkel azonban az emberi és a természeti közötti közvetítő, az ezt a két szférát egységben megtartani képes erő is eltűnt. Az általa hagyott betöltetlen térbe pedig egy újfajta tapasztalat férkőzött be: egy olyan idegenség, amely több teret hagy a kötődni vágyásnak, mint magának a kötődésnek. Ember és természet egymás mellé rendeltsége és kapcsolódásuk egyértelműsége érvényét vesztette a modernitásban. Ebben az állapotban – amiben mind a természettől való félelem megszelidítése, mind a természettel való egység megélésének teljessége kudarcot vall – születik meg ember és természet kétpólusossága: az ember, s szemben a természet, mint Másik. Az a Másik, amelyet a természet jelent, saját végtelenségével és inherens másságával ellenpontozza az ember végességét és megismerhetőségét. Ez az elkülönülés pedig idővel elidegenedéssé formálódik. Ennek az elidegenedési folyamatnak az eredménye az, hogy a természetnek való kiszolgáltatottság érzése, ami évezredek óta az ember sajátja, félelemmé, szorongássá módosul. Ezt tompítandó, az ember megpróbál úgy kapcsolatot teremteni a természettel, hogy általa elérhető, megszólítható alakba hozza, még akkor is, ha ez az alak félelmetes és kiszámíthatatlan. De legfőképpen ismeretlen. A jelenségek mögé helyezett szellemi erők ennek az ismeretlennek próbálnak alakot adni, rajtuk keresztül próbáljuk megérteni a világot és magunkat, hogy tompítsuk a bizonytalanságot, a szorongató félelmeket, de legalább megosszuk őket, és e megosztásban találjunk menedéket. Annak a bizonyossága, hogy nem vagyunk egyedül a félelmeinkkel, a közösség erejét rendeli az egyén magánya mellé. Történeteket, meséket írunk és olvasunk, amelyek ezt a megváltó megértést, a félelmek feltárását, megosztását és biztonságos megélését szolgálják. Nem elűzni akarjuk a félelmet, hanem ennek jelenlétében megtapasztalni a biztonságot. A bolygó és az ember jövője feletti aggódás újabb jelenség, annak a felismerése szülte, hogy a méltatlan bánásmód visszafordíthatatlan károkat okoz a Földnek, a lassú pusztulás miatt érzett tehetetlenség pedig gúzsba köti az emberi lelket. Amikor a cselekvésre ösztönzés hiábavalóvá válik, a veszteség felett érzett gyász és megrendülés lesz az elbeszélt történetek közös nevezője, amelyektől már nem is szabadulni vágyunk, hanem arra, hogy belakhassuk őket. A kiállítás külföldi és magyar művészek munkáin keresztül pásztázza végig azt a távolságot, amely ember és környezete közt feszül. A művek ennek a viszonynak a megváltozására reflektálnak, felmutatva azokat a megszelidítési kísérleteket is, amelyekkel ez a távolság mindenek dacára mégis intimitássá formálódhat.A Miután idegenek lettünk az UGM - Maribor Művészeti Galéria által 2024-ben megrendezett EKO 9 Triennále anyagából készült válogatás és újrarendezés. A maribori Triennále az Eyes in the Stone címet viselte, a szlovén táj egy emblematikus képződményére, a Prisojnik-hegy szikláiból kirajzolódó leányarcra utalva. A budapesti válogatás a hazai táj hasonlóan mitizált és rengeteg képzetet magába sűrítő tavát, a Balatont idézi meg annak érdekében, hogy a lokális kontextus érzékenységeire is reflektáljon.Az EKO 9 Triennále művészeti vezetője: Jure Kirbiš, UGM - Maribor Művészeti Galéria

21:30- 22:00 Tárlatvezetés a Pillanatnyi elmék című kiállításon
Tárlatvezetés Kollár Dalma Eszterrel, a kiállítás kurátorával a Budapest Galéria Pillanatnyi elmék című kiállításán. A tárlatvezetésre a kiállítás adottságai miatt limitált létszámban tudunk látogatókat fogadni, ezért előzetes regisztráció szükséges!
A természetről szerzett tudásunk mindig csak minket, vagyis az embert a középpontba helyezve értelmezhető. Saját társadalmi működésünkhöz viszonyítva próbáljuk megfejteni az állatok egymás közti kommunikációját, saját testünkhöz hasonlítjuk egy növény részeit. A nyugati filozófia hosszú idő alatt jutott el odáig, hogy az állatokra is önálló entitásként tekintsen, a növények hasonló integrálására pedig egészen friss keletű kísérletek vannak csupán. Hiába például az elmúlt években egyre elterjedtebbé váló poszthumanizmus elmélete, az, hogy a természet minden alkotóelemének tudatosságot tulajdonítsunk, egyelőre nehezen elképzelhető. Dezső Tamás és Szabó Nóra mindketten a természet különböző jelenségeit kutatják, kutatásaik azonban feljegyzésszerűek: nem hoznak ítéletet vizsgálódásuk tárgyáról, nem metaforaként használják a megfigyelt létformákat és nem tekintenek belső tájként a természetre. Alapos és koncentrált figyelem jellemző alkotási folyamatukra, amely – bár szerves részét képezik filozófiai elméletek és esztétikai szövegek – az elkészült műveknek szabad értelmezési keretet hagy. A két művész Pillanatnyi elmék című közös kiállítása rámutat a természet legapróbb, folyamatos változásban lévő, mégis állandónak tűnő jelenségeire, az ősidőkből származó formák kialakulására és arra, hogy az ember által megismerhető idő milyen csekély a Föld teljes történetéhez képest. S ahogyan az élőlények formáját és működését is csak önmagunkhoz mérve tudjuk jellemezni, saját időszemléletünktől is nehezen tudunk elvonatkoztatni. A minket körülvevő természet azonban nem emberöltőkben mérendő. Egy kérész néhány óra alatt éli meg kifejlett rovar létét, egy fa több ezer évig élhet, a cseppkőbarlangok több száz millió évvel ezelőtt keletkeztek és azóta is formálódnak. Ezek a szubjektív idők teszik elérhetetlenné az írásos emlékeinket megelőző mélyidőt és relativizálják a mérhető időről alkotott, mesterséges fogalmunkat.