Munkácsy Mihály születésnapján - február 20 - róla szóló vagy hozzá kapcsolható személy kiállításával tisztelgünk. Ilyen alkalomból láthatta a közönség Szamossy Elek, Vidovszky Béla, Rippl-Rónai József, Paál László képeit, Munkácsy grafikáit, a "Búsuló betyár" vagy az "Ásító inas" változatait, 2008-ban Szinyei Merse Pál, tavaly pedig Lotz Károly festményeit. Az idén Csontváry Kosztka Tivadar művészetéből szeretnénk ízelítőt nyújtani.

Munkácsy és Csontváry, a honfitársak közel egyidősek voltak (Munkácsy 56, Csontváry 66 éves koráig élt), mindketten későn és rövid ideig folytatták festészeti tanulmányaikat, voltak közös iskoláik, és e szűkre szabott idő alatt alkották meg grandiózus műveiket. Művészetük a 19. század színes, változó világának két pólusát képviselik. Munkácsy realizmusa kora társadalmi igazságtartalmait feszegeti a festészet hagyományos ábrázolásmódjaival, míg Csontváry szimbolisztikus festészete az emberi-kozmikus lét egyetemes kérdéseire keresi a választ a modern törekvések szellemében. Így aztán fantasztikus találkozásnak leszünk szemtanúi, amikor Munkácsy zsengéi közé Csontváry korai képeit helyezzük.

Az anyag - a "Mandulavirágzás" (Olaszországi táj) 1901-ből, "A Keleti pályaudvar éjjel" és a "Keresztre feszített Krisztus" (Passiótöredék) 1902-ből - a miskolci Herman Ottó Múzeumból érkezik. Öt Csontváryt őriznek, amelyek 1977-ben kerültek a múzeum birtokába - sok más értékes képpel együtt - Petró Sándor sportorvos, lelkes műgyűjtő hagyatékából. Ennél több Csontváry kép csak a Nemzeti Galériában, illetve Pécsen található.