A magyar nép zenei életében évszázadokon keresztül fontos helyet foglaltak el a különböző hangszerek. Nincsenek pontos adatok arról, hogy a XVIII. század előtt milyen hangszereket használtak a falusi zenészek. A nép a falu zenei életében elsősorban, azok a hangszerek terjedtek el, amelyeket egyszerű eszközökkel bárki el tudott készíteni. A XIX-XX. században elterjedt népi hangszerek közül sokat ma is használnak, mások feledésbe merültek, és csak a múzeumokban őrzik őket.

A magyar népi hangszerek kutatásának megindítása a rendszeres népdalgyűjtés és a magyar népzene tudományos vizsgálata Bartók Béla és Kodály Zoltán nevéhez fűződik. A népi hangszerek történeti, néprajzi és népzenei kutatások tárgyát egyaránt képezik.

A legegyszerűbb, sípszerű népi hangszer a furulya. Magyarországon az utóbbi százötven évben két furulya típus terjedt el: a különböző hosszúságú, hatlyukú és a dunántúli ötlyukú, un. "hosszú furugla". A magyar nép életében talán egyetlen hangszernek sem volt olyan jelentős szerepe, mint a dudának Elődje talán a nádsíp vagy nádduda, melynek több változatát is készítették. A duda már a XVI. században elterjedt hangszer.

A tekerő vagy nyenyere, régies nevén forgólant az Alföld déli részén, Kiskunfélegyházán, Szentesen, Csongrádon és Szeged környékén terjedt el. Régen a szentesi tekerőkészítők voltak a leghíresebbek, köztük az egyik utolsó Szenyéri János, akinek apja is kedvelt tekerős volt. A tekerőmuzsika leggyakrabban klarinéttal együtt szólalt meg.

Az Alföld déli területein a magyar falvakban kedvelt népi hangszer volt a tökcitera és a tulajdonképpeni tambura. A két hangszer abban különbözött egymástól, hogy az egyiknek kobaktökből, a másik fából van a háta. A tökciterát ma már csak múzeumokban lehet látni.

A húros hangszerek közül a citera a legelterjedtebb, más néven tambura vagy asztali tambura, napjainkban is általánosan használt kedvelt hangszer. Három alaptípusát ismerjük a legrégebbi a hasáb alakú, ennek továbbfejlesztett változata a lépcsőzetes vagy oldalfejes a harmadik pedig nyugati hatásra megjelent hasas citera.

A Nádduda vagy nádsíp, amely a duda rokona és elődjének tekinthető, amint neve is mutatja, nádból készül Ez az egyszerű hangszer nagyon gyakori lehetett valamikor, mert a gyermek- játékok mondókáiban is szerepel. A náddudát a XX. század első felében már, csak pásztorok használták.

A pásztorok által használt hangszer volt a kanásztülök, amely marhaszarvból készült és gazdagon díszített változatai is előfordultak. Többféle dallamot is fújtak rajta. Nem feledkezhetünk meg a gyermek hangszerekről sem, a körtemuzsikáról, sípokról, csörgőkről. A fazekasok a fiúknak sípot és fütyülőt a lányoknak csengőt készítetek, de árultak a vásárokban fából készítet huszársípot és csörgőt is.

Csete Gyula