Az Ernst Múzeum idén ősszel kortárs magyar képzőművészek csendéleteit mutatja be a közönségnek. A kiállítás korunk szűrőjén át kísérel meg egy újfajta megközelítést nyújtani, a műfajt újraértelmezve, kibővítve bemutatni. Hasonló tematikájú, a csendélet műfaját bemutató, nagyobb szabású csoportos kiállítás Budapesten legutóbb a hetvenes években, a Nemzeti Galériában volt látható, ahol száz évre visszamenőleg válogattak a magyar festészet nagyjaitól.

A csendélet amellett, hogy alkalmas a kompozíciós kísérletezésre, vagy az egyéni festői látásmód megtalálására, egyenértékű a festészet többi műfajával, noha üzenete néha rejtett, hosszabb vizsgálódást igényel. A képre kerülő tárgyak ugyanolyan jelentőségűek lehetnek, mint egy modell, vagy tájrészlet: mesélnek nézőjének, és akár taníthatnak is. Korunk fogyasztói társadalmának tárgyközpontúsága még inkább aktuálissá teszi az elgondolkodást e műfajról. Az általunk választott termékek, a minket körülvevő tárgyak jellemeznek bennünket, hatással vannak ránk, együttes képük pedig személyes portrét ad tulajdonosukról.

A tárlat nemcsak festményeket mutat be, hanem a műfajról kialakult általános felfogással ellentétben fotográfiákat, szobrászati és installációs műveket is, melyek a nyolcvanas évektől napjainkig készültek. Alkotóik közt megtalálható a Párizsban élő, világszerte elismert idős mestertől, Csernus Tibortól kezdve a legfiatalabb, friss diplomás generáció is. A hagyományos csendélet továbbvivői, Mészáros Szabolcs, vagy Filp Csaba alkotásai mellett bemutatunk a műfaj határait feszegető műveket is: Méhes Lóránt vagy Gerber Pál ironikus hangvételű kompozícióit, Szűcs Attila időn kívül eső, álomszerű munkáját vagy a Block Csoport térbe kilépő Natura Mortáját.