A bunda igazi hazája az Alföld volt. Itt az asszonyok is viselték a csípőig érő, pelerin szabású kisbundát. A rackajuh szőrös bőréből készítették, mely körgallérszerűen a vállakra illeszkedett. Széles gallérja fekete hasi báránybőrből készült, ilyen prém szegélyezte az elejét és az alját is. A 19. század második felétől a bőrt növényi eredetű festékkel barnára színezték.

A Tiszántúlon szinte minden asszonynak volt ilyen kisbundája. Gazdag fekete műselyem fonalú virághímzéssel díszítették. Igazi művészei vidékünkön a nagykunsági szűcsmesterek voltak. A hímzés levélcsíkok közt virágokból, illetve bokorban elhelyezett virágornamentikából tevődött össze.

Használata az I. világháború után fokozatosan visszaszorult. Az idős asszonyok az olyan kisebb és elzárt falvakban, mint Nagyiván, ahonnan a kiállított darab is származik, még az 1950-es években is viselték.