Erdélyi Attila festő, szobrász (Budapest, 1934. május 1.–Párizs, 1971. május 6.) Szarvason nevelkedett nagyanyja otthonában. Középiskolai tanulmányai megkezdésekor került Budapestre. A Képző- és Iparművészeti Gimnázium diákjaként Somogyi József szobrászművész volt a mestere. 1955: Magyar Képzőművészeti Főiskola szobrász szak, ahol hamarosan kitűnt tehetségével, elnyerte tanárai elismerését, és nagy hatással volt diáktársaira is. 1956-ban elhagyta Magyarországot, és Párizsba ment.

Rajzai alapján az Ecole de Beaux-Arts-on ösztöndíjat szavaztak meg számára, de tanulmányait félbeszakítva a stuttgarti Képzőművészeti Főiskolára iratkozott be. Párizsba történt visszatérése után, 1959-ben, az építész és szobrász André Bloch közvetlen munkatársa lett.

A szobrászat mellett egyre inkább a festészet kezdte foglalkoztatni, és bár képeit, rajzait csak legközelebbi barátainak mutatta meg. Szakítva minden más kifejezési eszközzel, élete utolsó éveiben csak a festészetnek élt. Erőteljes expresszív, drámai hangulatú képeket készített.

Nevéhez fűződnek Parancs János verseskötetének, a Magyar Műhely kiadásában 1963-ban megjelent Félálomnak rajzai és a könyv borítója. Korai halálával életműve torzón maradt. Kondor Béla, aki főiskolai évfolyamtársa volt, két verset írt is emlékére (Jelet hagyni, Szépirodalmi Kiadó, 1974). Halála után hagyatékának nagy része Szarvasra került, és azt édesanyja 1976-ban a Tessedik Sámuel Múzeumnak adományozta.