Az emberi arc egyszerre néző és nézett, de főként ez utóbbi: saját arcunkat is csak kívülről, valamiben tükröződve láthatjuk. Metafizikai, etikai, szemiotikai és művészeti szempontból egyaránt az ember legfontosabb testrésze: az arcnak világteremtő ereje van.

A portré a képzőművészet meghatározó műfaja, amelyen hagyományosan az emberi arc ábrázolását, egy személy külsejének és személyiségének megjelenítését szokás érteni. Ez a műfaji meghatározás egyszerűnek tűnik, az elmúlt évtizedekben mégis kevés olyan jelentős műalkotás született, mely esetében a definíció teljességgel érvényesülne. Mintha az ilyen típusú ábrázolás kívül esne a mai kortárs képzőművészet körén: a reprezentált arc sokkal inkább eszközzé vált, mint a művészet korábbi időszakaiban.

Joggal tehetjük fel a kérdés, hogy valójában mit is jelent ma a portré? Milyen funkciót lát el ez a műfaj a fotográfia, a film, a virtualitás korában? Kit és miért ábrázol a XX. század végi és a XXI. századi portré? Mi lehet ma a portré műfajának társadalmi szerepe? Ezek a kiállítás alapvető kérdései, mely mindemellett a műgyűjtő és múzeumalapító Ernst Lajos személye előtt tiszteleg, múzeumának centenáriuma alkalmából. Ismeretes, hogy Ernst főként portrékat gyűjtött és mutatott be: vezetése alatt jórészt történelmi arcképcsarnokok darabjai, költők, művészek arcmásai alkották az Ernst Múzeum állandó kiállítását.

Most a műgyűjteményre is emlékezve kerülnek művek a múzeum termeibe, azonban annak romantikusan heroikus rendezőelvével ellentétben a jelenlegi kiállítás azt a művészeti változást igyekszik megjeleníteni, mely az emberi arc megjelenítésének módjában, indítékaiban és céljaiban az elmúlt négy évtizedben végbement.