A most megjelent Divat, Egyén, Társadalom című tanulmánykötet az ELTE BTK-n megrendezett Divattörténeti Tudományos Konferencián elhangzott előadásokból készült cikkeket gyűjti össze. A téma széles körű tudományos feldolgozása régóta váratott magára, így a könyv hiánypótlónak tekinthető. Az érdekes írások egyben igen fontos kérdéseket vetnek fel és járnak körül a divatról és annak történetéről, ember vagy közösség és öltözködés viszonyáról.


A könyv számos, Magyarországon jelenleg divattörténettel foglalkozó kutató eredményeit foglalja magában. Mint ilyen, önmagában is újszerű, hiszen hasonló tudományos, a magyar elméleti szakemberek munkáit tartalmazó tanulmánykötet eddig nem jelent meg. Épp ezért került az elejére, bevezető tanulmányként F. Dózsa Katalin: A viselettörténet története című cikke, mely azokat az indítékokat tekinti át, amelyeknek köszönhetően az érdeklődés a régebbi korok divatjai felé fordult, és amelyek hatására a divat történetének tudományos feldolgozása elkezdődött és részben megtörtént. Ilyenek voltak a 18-19. század nagy eszmei és művészeti áramlatai – a klasszicizmus, a romantika és a historizmus -, a műgyűjtés, vagy a színházi jelmezek korhű voltának igénye. F. Dózsa Katalin bemutatja és értékeli ennek a folyamatnak a legfontosabb állomásait: a nemzetközi és hazai szakirodalom eddig megjelent jelentős átfogó műveit, múzeumi kiállításait, azok katalógusait, valamint a divat elméletét, működési mechanizmusát elemző munkákat is.

Antalóczy Tímea és Pörczi Zsuzsanna szerzőpáros tanulmánya a pszichoanalízist, mint a vágyat középpontba állító módszert állítja párhuzamba a divattal, hiszen az öltözködést is a tetszés, a szépség iránti vágy mozgatja. Azt a fogalomkészletet – „divat-szótárat” - elemzi nemzetközi példákat is segítségül hívva, mellyel az ember az öltözködéshez viszonyul, és keresi a választ arra a kérdésre is, hogy a szépségről alkotott fogalom tekintetében mi az örök, és mennyi a különböző korok szelleme.

Hermann Veronika tanulmánya két, a kortárs társadalomtudományok szempontjából releváns szubkulturális identitásmodellen, a hipszter és a punk történetileg módosuló kategóriáin keresztül próbálja meg igazolni azt a tézist, mely szerint a különféle szubkultúrák nemcsak magukban hordozzák a mainstream tömegkultúra esszenciális jellegzetességeit, de ráadásul annak ellenére termelnek újra bizonyos kulturális (és társadalmi) különbségeket, hogy éppen ezek felforgatására jöttek létre.

Vér Eszter Virág történész és Borovi Dániel művészettörténész tanulmánya egyaránt a magyarok által különösen kedvelt Erzsébet császár- és királynénak, Ferenc József hitvesének megjelenésével foglalkozik. Előbbi Erzsébet 1857-es és 1866-os magyarországi látogatásai kapcsán elemzi, hogy milyen specifikumok jellemezték öltözködéskultúráját illetve vásárlási szokásait itteni tartózkodásai idején, valamint hogy hogyan jelent meg és milyen célt szolgált nyilvános szereplései alkalmával viselt magyaros öltözéke. Utóbbi cikk pedig az 1867-es koronázás kapcsán, és az azt követő évtizedekben készült közismert portréi alapján vet fel egy rendkívül fontos kérdést: azt, hogy mennyiben tekinthető a viselettörténet szempontjából forrásértékűnek egy-egy ilyen ábrázolás. Rávilágít arra, hogy a ruhák bizonyos esetekben más (korábbi) divat szerintiek, így egyrészt a képek datálása pontosítható és elkészítésük folyamata rekonstruálható általuk; másrészt nyomon követhető, hogy az egyes alkotók mikor készítették művüket korábbi ábrázolások (fotó vagy festmény) alapján. Utóbbi esetben azt is vizsgálja, hogy mennyiben dolgozták át vagy egészítették ki fantáziájuk segítségével a képeken látható öltözéket – többnyire azzal az indokkal, hogy az aktuális divatnak megfelelővé módosítsák őket. Volt példa arra is – mint a királyné halála után készült Benczúr Gyula festmények esetében –, mikor eredeti, de korábbi ruhát kapott meg a művész tanulmányozásra. A képek készítésének dátuma tehát minden esetben csupán megfelelő kritikával tekinthető forrásnak a divat szempontjából.