2026.05.22.
Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark

Ezreket vár idén is a Magyarok Országos Gyűlése

2026.05.11.
Szabadtéri Néprajzi Múzeum

Együttműködés és útavatás

2010.03.02.
hír
Ha tetszik, ossza meg másokkal is:
Az Angkor Alapítvány, a Magyar-Indokínai Társaság, valamint a kambodzsai műemlék-felügyelőség között létrejött megállapodás alapján kezdődött meg tavaly az a három éves projekt, melynek során magyar szakemberek készítik el Kambodzsa 10. századi királyi központja, a mai Koh Ker-i romterület régészeti topográfiáját. A munkához a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat nyújtja a tudományos hátteret.

A magyar csapat az örökségleltár elkészítéséhez településszerkezeti elemeket dokumentál, illetve a helyi műemlékvédelmi hatóság, az APSARA kérésére elkészíti az örökségvédelmi hatástanulmányhoz szükséges veszélyeztetettségi listát is.

Az egykori épületekből ma már csak egy lépcsős piramis, valamint növényekkel borított, romos szentélyek láthatóak a helyszínen. A szentélyeket viszonylag jól ismerjük, azonban a királyi udvar épületeiről nagyon keveset tudunk: ezeket még ma is a lombhullató fákból álló őserdő rejti.

A magyar szakemberek február 11-én kezdték meg a terepmunkát Kambodzsában, Angkortól nem messze. Mivel az eddig kevéssé kutatott egykori lakóépületek, épületstruktúrák felszíni nyomait jelentő kősorokat, téglatöredékeket sűrű aljnövényzet fedi, ezek dokumentálását (fotózását, rajzolását, felmérését) csak a bozót eltakarítása után lehet elvégezni. A terep megtisztításában az APSARA munkásai is segítettek.

A növényzet eltávolítása után a felszínen láthatóvá váltak az égetett agyag tetőcserepek töredékei, és előbukkant több tetődíszelem (antefix) töredék is, amelyek egyben azt is bizonyítják, hogy rangos, kiemelt fontosságú épületek álltak itt egykoron.