Az izraeli
Nemzeti Könyvtár - mely páratlan mennyiségű és értékű Newton-iratot őriz - a közelmúltban digitalizálta és online elérhetővé tette a világhírű angol tudós mintegy 7500 oldal terjedelmű teológiai értekezését, köztük a hírhedt apokalipszis-jóslatot, melyben Newton 2060-ra jövendöli meg a világvégét - adta hírül a
The Associated Press.
Sir Isaac Newton (1643-1727) angol fizikus, matematikus, csillagász és alkimista korának legzseniálisabb tudósa volt, azt azonban már kevesebben tudják róla, hogy figyelemreméltó teológiai tanulmányokat is folytatott. Newton nevelőanyja megrögzött puritán gondolkodású asszony volt, mely rányomta bélyegét az ifjú tudós gondolkodására is. Newton vallási nézetei és teológiai érdeklődése egész életét és munkásságát végigkísérte.
Newton tudományos elmélyültséggel tanulmányozta a különféle vallásokat.
Newton eredetiben tanulmányozta a héber szövegeket, és egész életében komolyan tanulmányozta a Bibliát, a zsidó filozófiát és miszticizmust, a kabbalát és a Talmudot is. Szentül vallotta, hogy az Úr a világ teremtésekor elegendő nyomot hagyott hátra a mindenség titkainak és Isten mibenlétének kifürkészéséhez. Tudósként kutatta a
Jelenések könyvét is, sőt, sajátos számításai alapján 2060-ra jövendölte meg a világvégét. Szilárd meggyőződése volt, hogy vallási tárgyú iratai maradandóbbak lesznek, mint bármi más, amit alkotott.
"Manapság hajlamosak vagyunk Isaac Newton tudományos és teológiai munkáit külön kezelni, pedig számára a tudomány és a hit egyazon világ részei voltak. Hitte, hogy a szent szövegek mélyreható tanulmányozása egyfajta tudományos kutatás, melyből kiolvasható, hogy mi vár ránk." - véli Milka Levy-Rubin, a humán tudományok gyűjteményének kurátora.
Halála után az alkimista és teológiai kéziratok árverésre kerültek.
Newton halála után az örökösök a tudós teljes hagyatékát a Cambridge-i Egyetemnek adományozták, a könyvtár azonban nem tartott igényt a nem tudományos jellegű írásokra, így az alkimista és teológia kéziratokat 1936-ban végül elárverezték a Sotheby's aukciósháznál. Az árverésre mindössze két komoly érdeklődő érkezett, az egyik a brit közgazdász John Maynard Keynes és Abraham Shalom Yahuda, a keleti tudományok professzora: előbbi Newton alkimista írásait, utóbbi pedig a vallásos témájú iratokat vette meg. A teljes teológiai iratanyag 1969-ban, Yahuda halála után az izraeli Nemzeti Könyvtárhoz került, ahol a szakemberek 2007-ben kezdték meg a több mint 300 éves kéziratok feltárását és digitalizálását.
Az értékes iratok feldolgozása a
Newton Project keretében a Sussex-i Egyetem professzorainak segítségével és közreműködésével valósult meg. A digitalizált gyűjtemény a könyvtár
honlapján mindenki számára elérhető, ingyenesen, online tanulmányozható.
Kovács Adrienn