Egy New Hampshire-i kereskedő januárban árverésre bocsátotta Alexander Graham Bell 1878-ban íródott levelét - adta hírül az
Artdaily. A levél az amhersti székhelyű RRAuction akciós háznál került kalapács alá: az előzetes várakozások szerint a tudománytörténeti érdekesség akár 80 ezer dollárért, azaz átszámítva 20 millió forintért is elkelhet.
Eddig egy magángyűjtő tulajdonában volt a levél.
A kézírásos, hétoldalas levél 1878. június 10-én kelt, azaz két évvel a Bell-féle távbeszélőkészülék megalkotása után született, melyen a mérnök-feltaláló és asszisztense, Thomas Watson között elhangzott az első, forradalmi telefonbeszélgetés.
Az írás témáját tekintve válasz egy korábbi levélre, melyet Bell a szüleitől kapott, akik a náluk felállított telefonvezetékek sérüléseiről számoltak be fiuknak. Ennek kapcsán a 31 éves mérnök-feltaláló részletesen leírja és két kézi rajzzal szemlélteti, hogy miként lehet a ház és a tó között felállított távbeszélőberendezést és a rézhuzalokat megóvni az időjárás viszontagságaitól.
Az aukciósház egyébként egy magángyűjtő révén jutott hozzá a levélhez, azt azonban nem tudni, hogy a gyűjtő maga hogyan jutott hozzá a különleges ritkasághoz.
A levél életrajzi és tudományos szempontból is értékes forrás a kutatók számára.
A technikai leírásokon és instrukciókon kívül Bell magánéletének történéseit is megosztja szüleivel. Megemlíti többek közt, hogy újszülött kislánya, Elsie May Bell szépen fejlődik, valamint beszámol néhány baráti látogatásról is. Írását a "Your loving son, Alec" formulával zárja, azaz a családban használatos becenevén szignálja levelét.
A skót származású mérnök és családja 1870-ben hagyta el Londont, és a tengerentúlon telepedett le. Brantford mellett, az Ontario állambeli Tutelo Heightsben vásároltak farmot, majd Bostonba költöztek, ahol később Bell az egyetem professzora lett. 1874-re Alexander Graham Bell kidolgozta a harmonikus távíró ötletét, egy évre rá pedig megalkotta az akusztikus távíró szerkezetét, melynek szabadalmát 1876. március 7-én jegyeztette be. Ugyanezen évben a távbeszélés terén is áttörést ért el, majd bejegyeztetve szabadalmát, 1877-ben Bostonban megalapította telefontársaságát, a Bell Telephone Company-t.
Bobby Livingston, az RRAuction aukciós ház vezetője szerint a levél életrajzi és tudományos szempontból is értékes forrás a gyűjtőknek és kutatóknak.
A most árverésre bocsátott levél leginkább Edison izzólámpáról készített vázlatához hasonlítható.
Alexander Graham Bell egyszerű kézi rajza a telefonkészülékekről és a megszakítóról, mely megóvja a villámlás okozta kisüléstől a szerkezetet, ma már történelmi jelentőségű - véli Livingston.
A 167-es számon jegyzett árverési tétel licitje 500 dollárról indult, de pár napon belül már a tízszeresét kínálták érte az érdeklődők. Az RRAuction árverése január 18-án zárul.
Kovács Adrienn