A hímzéstechnikát a századfordulón a száröltés és laposöltés együttes alkalmazása jellemezte. Ez eleinte rendkívül kevés és egyszínű volt. Csak később varrták a pirosat a kékkel együtt. Az évek múlásával fejlődött a nagytarcsiak díszítőkedve és vele együtt a művészetük is. A laposöltés került túlsúlyba. Az 1920-as években az ünnepi ingek ujján és a vasalt fejkendőkön arasznyi szélesen megjelent a fehér lyukas hímzés is.

A Gödöllői dombsághoz tartozó település kedvező földrajzi viszonyai már ősidők óta idevonzották az embereket. A talált edénytöredékek alapján falunkban a településnyomok kora a neolitikum vonaldíszes cserépedénykultúrájának idejére tehető. A rézkor emberének tárgyai - az obszidián magkő (tokaji vulkáni üveg), és az abból pattintott kőkés, a füles köcsög stb. - egy zsugorítva eltemetett rézkori férfi csontváza mellett feküdtek.

A pitvarból balra haladva az első szobába jutunk. Az ide belépő tekintetét a kékre festett, tulipánokkal díszített, hímzett párnákkal felvetett ágy ragadja meg. A vánkosokat fej alá soha nem tették, rajta nem aludtak. A legfelső sorra helyezték a gyermek keresztelő pólyáját és a fejről leemelt, megkötve hagyott ún. vasalt kendőt is.

A szabadtűzhelyes konyha és a pitvar találkozásánál a falon, a pitvar egész szélességében az edényes polc, a fogas tálas látható. Ezen foglalnak helyet a cserépedények: a nagy lakodalmi és kisebb fazekak, a tálak és a köcsögök itt sorakoznak. Itt vannak a mázas kuglófsütők is. Megbecsült edények, hiszen a bennük sült sütemény - a kuglóf - csak jeles napokon került a parasztok asztalára. A tálas alatti falrészen cifra tányérok találhatók.