Tápé népének a Tisza adott megélhetést, amely nemegyszer űzte el árvizeivel, de amint a veszély elmúlt, az emberek mindig visszahúzódtak melléje, hogy az ártéren termett gyékényből szőnyegeket, szatyrokat, illetve háztetőt készítsenek. "Tápé a szegedi nagytájnak hagyományokban leggazdagabb néprajzi szigete, melynek idejét a tudomány 1138-tól számítja, ám a magasabban fekvő halmokon már a kőkorban megtelepedett az ember" - írja Bálint Sándor.

Gyűjtőmunkámat Bálint Sándor néprajztudós biztatására kezdtem meg 1967-ben, és négy esztendő múlva a jeles professzor, illetve Juhász Antal társaságában maga Ortutay Gyula látogatta meg gyűjteményemet, melynek különlegessé az, hogy minden darabját Tápén szereztem. Leltárkönyv őrzi a tárgyi emlékeket s a többezres tételű fekete-fehér negatívokat, diafelvételeket, amelyek együtt adnak képet Tápé múltjáról.

Az öreg falu igen korán magára vonta a szegedi művelt világ érdeklődését: írók, költők, festők örökítették meg; később egy munkaközösség 1971-ben monográfiát írt róla "Tápé története és néprajza" címmel. E kötet tárgyi vonatkozásai találhatók falumúzeum jellegű gyűjteményemben, mely az itt élő nemzedékek katolikus hitéletét, a gyékényfeldolgozást, a halászatot, a viseletet, a gazdálkodást s megannyi tápai tárgyi és szellemi hagyományt mutat be.

A kiállítást néhány tápai házmakett, illetve a régi tápai templom kicsinyített mása színesíti, egy tablón pedig Bálint Sándor-fotók is láthatók; ezek egy része Tápén készült. Török Istvánné Kónya Rozália Rózsafüzés társulati "koszorúfej" emlékét bútoraival berendezett szoba őrzi.

Ifj. Lele József