Az 1980-as években a múzeumi szakmában dolgoztam. Abban az időben én hoztam létre Orosházán a helytörténeti csoportot, mely kisközösség tagjai alkotó emberekből állt, és sok hasznos dolgot végeztünk a városunk érdekében: többek között létrehoztuk az ország egyetlen kútmúzeumát.

Adva volt a város középén egy üzemen kívül helyezett, egyedi tervezésű, egyedi építésű, páratlanul szép víztorony, mellyel nem tudtak mit kezdeni. A közösségünk elkérte a városi tanácstól, hogy ipartörténeti műemléket csináljunk belőle. Miután a víztornyot megkaptuk, úgy döntött a kis közösség, hogy feldolgozzuk benne a kutak történetét és látogathatóvá tesszük a múzeumi közönség számára. Mindenki gyűjtött valamit, ki többet, ki kevesebbet. A múzeum berendezéséről én gondoskodtam.

Miután elkészültünk, meghívtunk a város vezetését, és bemutattuk nekik a kis múzeumunkat. Olyan sikert arattunk vele, hogy ott a helyszínen támogatást ajánlottak fel a továbbfejlesztéshez. Javasolták, hogy kerítsük be - ehhez adományoznak régi kovácsoltvas kerítéseket -, majd gyűjtsünk fémkutakat, és alakítsunk ki kútkertet a kerítésen belül. Ez is megtörtént; sőt füvesítettünk és díszcserjéket is ültettünk a kutak közé. 1983. május 5-én tartottuk a megnyitó ünnepséget.

Már három éve üzemelt a mi kis múzeumunk, amikor egy nap megjelent egy ismeretlen látogató, aki türelmesen végignézett mindent, majd fölfedte magát: mérnökmúzeológus és éppen ez a szakterülete. Felajánlotta, hogy elintézi nekünk, hogy hivatalosan múzeummá nyilvánítsák ezt a kis létesítményt. És elintézte!

1986. október 16-i dátummal kaptuk meg a működési engedélyt, amely szerint "Vízellátás-történeti Gyűjtemény" a nevünk, a szakgyűjtemények közé sorolnak minket, és szakmailag az esztergomi Magyar Vízügyi Múzeumnak vagyunk alárendelve. Javasolták egyben azt is, hogy használjuk csak nyugodtan továbbra is a „Kútmúzeum” nevet, mert ez az egyetlen ilyen az országban.

Azóta egyre jobban odafigyelnek a kis múzeumunkra. Számtalan újságcikk jelent meg már róla, a rádióban is megemlítették nem egyszer, a televízióban pedig már huszonhétszer mutatták be a legkülönbözőbb műsorban. Jelenleg folyamatban van az épület műemlékké nyilvánítása is. Fenntartását a helyi Csatorna- és Vízmű Üzemmérnökség vállalta magára, jómagam pedig közben nyugdijas lettem, és életem végéig elvállaltam a kezelését és gondozását ennek az érdekes kis múzeumnak, melyet megszületése óta "az ország legkisebb múzeumának" is becéznek.

Kiss Horváth Sándor