Az 1867. évi kiegyezés után a nekilendülő gazdasági, ipari és kulturális fejlődés nyilvánvalóvá tette, hogy a régebbi idők önszerveződéssel létrejött iparos társulásai már nem felelnek meg a kor követelményeinek. Az 1884. évi XVII. törvénycikk ezért egyfelől képesítéshez kötötte az ipar gyakorlását, másfelől iparhatóságokat szervezett, elrendelve azt is, hogy minden iparhatóság területén ipartestületet kell kialakítani, az ipartestületeknek pedig minden önálló iparos kötelező érvényű tagja kell, hogy legyen.

A mai Budapest területén a kelta eraviscus törzs központi telepe a Szent Gellért-hegy déli lejtőjén húzódott. Az I. század első felében a római kormányzat az eraviscusok egy részét az albertfalvi síkságra telepítette át. Az ókori település jelentős hányada Albertfalván, a mai Öntödei Formázó és Segédanyagokat Gyártó Kft. helyén terült el. Az első ásatások az 1950-es évek végén voltak, majd a 6-os főközlekedési út másik oldalán folytatódtak 1994-ben és tartanak a mai napig.

Az elemi iskolai oktatással párhuzamosan indult meg - a XI. század második felében - az iparosiskolai oktatás is Albertfalván. Magyar és német nyelvet oktattak a tanulóknak. Az iskolapadok egyik oldalán a magyar, a másik oldalán az osztrák címer volt látható. A tanulók a füzet egyik oldalára magyarul, a másik oldalára németül írtak.

A közel 100 éves település életében - az 1920-as évek elején - nyílt lehetőség arra, hogy Budafoktól elválva (egyházi viszonylatokban is), önálló megoldásként iskolakápolnát hozzanak létre. Az akkor már nagyközség iskolájának egyetlen tanterméből vasárnaponként kihordták az iskolai bútorokat, és a kápolna felszerelésével rendezték be azt. E kápolna eredeti felszereléseit mutatja be az egyik kiállítási szoba. Megtalálható itt az eredeti tabernákulum, a szenteltvíztartó, valamint szobrok és zászlók is.