Déri György tüzérezredes – testvérbátyja, Frigyes példáját követve – a XX. század első harmadában alapozta meg értékes, több mint 2000 népművészeti tárgyból álló gyűjteményét, amelyet 1939-ben Debrecen városának ajándékozott. A város és a múzeum ekkor egy önálló kiállítóhelyet alakított ki, és nyitott meg a gyűjtemény számára 1941-ben a Füvészkert utcai iskola épületében, amely a második világháború végéig működött. A néprajztudomány és a múzeumi szakma által jól ismert gyűjtemény kiállítóhely hiányában azóta a raktárak csendjében várt sorsára, s növekedett eszmei, nemzeti és nem utolsósorban anyagi értéke.

A gyűjtemény létrehozásának legfőbb célja Déri György számára az értékként, kvázi kincsként tételezett etnográfiai tárgyak összegyűjtése, felhalmozása volt. A kiállítás értelmezési kerete ennek megfelelően az értéket őrző hely, a kincstár vagy trezor megjelenítése. (A trezor francia eredetű szó, jelentése: az értékek megőrzésére szolgáló berendezés.) A címbe emelt szóösszetétel egyfelől az értékre, az érték felhalmozásra, a tezaurálásra utal, másfelől utal a gyűjtemény eddigi viszonylagos elzártságára is. A kiállítás – amellett, hogy felvillantja a gyűjtemény létrejöttének körülményeit, annak történetét, s jelentősebb bemutatóit – legfőbb törekvése a népművészeti tárgyak esztétikai értékeinek felmutatása önmagukban és eredetien kialakított tematikus csoportjaikban. Ezen túl a Kárpát-medence népi kultúrájának négy olyan karakterisztikus pontjáról származó viseleteket mutat be, amelyek korán a közérdeklődés fókuszába kerültek (matyó, kalotaszegi, sárközi és kalocsai viselet). A kiállítás utolsó egysége a magyar népművészet, a népviseletek és a kortárs divat kapcsolatát jeleníti meg különböző időszeletekben.

Az első teremben a gyűjtemény létrejöttének időszakát idézzük meg, melyben megjelenik a gyűjtő személye, valamint áttekintő képet adunk a gyűjtemény szerkezetéről. A gyűjtemény történetének főbb állomásai is felvillannak az ajándékozási szerződéstől az első önálló állandó kiállításig, valamint a későbbi korszakot fémjelző időszakos kiállítások és a sorozatos elhelyezési tervek. (Déri György jegyzetei, a rendezés során készült képek, kiállítások képei, újságkivágatok, nyomtatásban megjelent közlemények, plakátok, kiállítási katalógus, az ajándékozási szerződés másolatban, fotónagyítás, mely a gyűjtőt otthonában ábrázolja a gyűjtemény részletével.) Ebben a téregységben egy nagy méterű kétajtós üvegezett szekrényben helyezzük el Déri Györgyné üveggyűjteményét, amely a gyűjtő otthonának dekoratív felidézésére szolgál. A szekrény előtt korabeli, az 1930-as évek lakáskultúrájára utaló, leterített asztalon helyezzük el annak a fényképalbumnak a másolatát, amelyet Déri György készíttetett a lakásában összerendezett tárgycsoportokról. Ebbe az albumba a látogatók is belelapozhatnak.

Összességében a kiállítás eredeti vizuális élményt ígér, nemcsak a műtárgyak által, hanem a köréjük vont méltó „díszlet" tekintetében is, hiszen ezen a tárlaton színházi látványtervezővel együtt dolgozik a múzeum. A kiállítótérben a műtárgyak installálása is nemes anyagok felhasználásával történik, a megjelenítés letisztult formákra törekszik. Ugyanakkor a kortárs befogadó számára olyan felületeket és – kiállítótérben – váratlan perspektívákat kínál, melyek megengedik, hogy a megszokott látogatói magatartást félretegyük, és a ma embereként is közel kerülhessünk a kiállított tartalmakhoz. Sokrétűen, minden korosztály számára befogadhatóan készül a kiállítás kísérő anyaga a katalógustól, a multimédiás eszközök által megszerezhető információkig. A látványtervben a kiállítás címe egy jelképes trezorajtó megépítésével nyer érzékelhető, könnyen megérthető formát, amelyen belépve a látogató kötelező útvonalak nélkül tekintheti meg az eddig a nyilvánosság elől elzárt, értékes, színes népművészeti palettát, és tölthet el köztük szemléléssel, tájékozódással, tanulással vagy játékkal akár hosszabb időt is.