A Rejtő Jenő (1905-1943) emlékét megidéző tárlat több szempontból is rendhagyó. Először is témáját tekintve, mert aligha akad magyar író, akit kevésbé tudnánk elképzelni a jobbára magasztos és komoly témákra szakosodott múzeumokban. Ezért aztán a több közgyűjtemény összefogásával született kiállítás szokatlan módon közelíti a Rejtő-jelenséget.

A hagyományos rész korabeli plakátokkal, színlapokkal, fotókkal és kávéházi enteriőrrel idézi meg a '30-as évek pesti hangulatát, és benne Rejtő Jenőt, a sikeres színpadi és kabarészerzőt, az író alkotótársait, a kor színházi világát. A legendákkal terhes, bizonytalan életrajz állomásait a kevés fennmaradt tárgyi emlékkel dokumentálja, egynémely legendát pedig egyenest cáfol. Így láthatók a nagyközönség előtt jobbára ismeretlen kéziratok, hivatalos okmányok, első kiadások. Külön érdekesség a legtöbb Rejtő-ponyvát megjelentető Nova kiadó megannyi könyvborítója, illetve az 1950-es években Izraelben kiadott magyar, német és ivrit nyelvű Rejtő-füzetkék. Teljes terjedelmében olvasható az írót végső soron halálba küldő "gyilkos cikk", melynek megjelenése után hamarosan megkapta a munkaszolgálatos behívóparancsot, majd nemsokára - legyengülve, betegen - Ukrajnába került, és onnan már nem tért vissza.

Az író szellemiségét tiszteletlenül is tiszteletben tartó tárlat számos rendhagyó motívumot vonultat föl, melyek egy része a kriminalisztikában járatosak előtt lehet ismerős (kocsmai "önvédelmi" eszközök, bilincsgirland, filmfüggöny, csontvázbalett stb). A rejtői szellemben fogant látványos kiállításon - olykor szándékoltan giccsbehajlóan - a ponyvaregényekből ismerős helyszínek (matrózkocsma, dzsungel stb.) és figurák keltik életre az író utánozhatatlan humorú világát. E kiállítás-paródiában a "ponyvakirály" világának fiktív relikviái, áldokumentumai frappáns idézetekkel fűszerezve kalauzolják a látogatót.

Rejtő Jenőt a korszak számtalan kalandregényírója közül nyelvi humora emelte ki, legjobb könyvei valójában ponyva-paródiák, s bizonyságát adják a szerzőt túlélő és túléltető szöveg öntörvényűségének. Nem véletlenül lett a magyar irodalom egyik legolvasottabb írójává, aki legjobb pillanataiban a pesti zsidó humor felülmúlhatatlan mesterének bizonyult. Egyszersmind ez a nyelvi humorba ágyazottság lett részben az író "vizuális veszte", legalábbis ami könyveinek megfilmesíthetetlenségét illeti (a műfordításokról nem is szólva). A Rejtő-univerzum mindeddig sikeresen ellenállt a filmesek kísérleteinek, az író képi világát leginkább a képregény műfaja tudta megragadni, melynek sikerültebb darabjaiból szintén kapunk ízelítőt.

Ugyanakkor a jónevű animációs rendező, Varsányi Ferenc az utolsó teremben e kiállítás alkalmából készített animációs dokumentumfilmmel tiszteleg az író előtt (egész pontosan egy "animációs dokumentarista legendáriummal"). A "Volt egyszer egy regényhős, akit P. Howardnak hívtak…" című, lehetetlennek tűnő vállalkozásban 2 rajzfilm-figura (Csülök és Tuskó Hopkins - ők egyébként "romlatlan valójukban" a kiállításban is fölbukkannak) idézi föl 25 percben Rejtő Jenő életét, stílusosan egy füstös csapszékben. Narrációjukat archív filmfelvételek, fotók, plakátok stb. egészítik ki, fölidézendő az író kalandos életének állomásait, ismertebb művei keletkezésének körülményeit. Életének néhány mozzanata valósággal vetekedett könyveinek történéseivel, így nem véletlenül hangzik el a következő mondat: "Rejtő Jenő úgy élt, hogy akár valamelyik regényének hőse is lehetett volna..."