A 2011 óta kétévenként, azaz immár ötödik alkalommal meghirdetett Leopold Bloom Díj célja, hogy a hazai képzőművészek nemzetközi karrierépítését támogassa. A tízezer euró díjazású elismerés nyertesét idén június 15-én, vagyis a nemzetközi Bloomsday ünnepének előestéjén hirdeti ki a zsűri a Ludwig Múzeumban, ahol a Westkunst-Ostkunst című gyűjteményes kiállítás terében mutatkoznak be a díj döntősei. A díjra a korábbiakhoz hasonlóan idén is félszáz pályázat érkezett, közülük választotta ki a háromfős nemzetközi zsűri azt a hat alkotót, akik ezzel a júniusi díjátadó döntősei, kiállítói lettek.

A 2019-es Leopold Bloom Díj finalistái: Asztalos Zsolt, Ember Sári, Erdei Krisztina, Kútvölgyi-Szabó Áron, Molnár Zsolt és Tranker Kata.

A díjat az ír házaspár, Mary McLoughlin és John Ward műgyűjtők, a Maurice Ward szállító és műtárgyszállító cég tulajdonosai alapították. A díj elnevezése a huszadik századi világirodalom egyik alapművéből, James Joyce Ulysseséből ered: annak magyar származású főhősén, Leopold Bloom figuráján keresztül hirdeti a független és újító művészet, a nemzetközi kulturális kapcsolatok fontosságát. Joyce az Ulysses cselekményének egyetlen napjaként 1904 június 16-át választotta, az egykori fiktív napból mára pedig valódi nemzetközi ünnepnap lett, ehhez igazodtak idén a díjátadó szervezői is. A díj nyertese egy külföldi kiállítás létrehozására kap támogatást.

A pályázók korhatárra való tekintet nélkül április elejéig adhatták le pályázataikat. A Leopold Bloom Díj egyik különlegessége, hogy alapítói és szervezői semmiféle módon nem vesznek részt a döntésben, mindössze a zsűri elnökét kérik fel személyesen minden alkalommal. A 2019-es zsűri elnöke Paul O’Neill a Helsinkiben működő PUBLICS kurátori ügynökség, rendezvényhelyszín és könyvtár művészeti vezetője. A zsűri további tagjai: Gabriela Kotiková és Noor Mertens.

Asztalos Zsolt, aki 2013-ban a Velencei Képzőművészeti Biennálén a Kilőtték, de nem robbant fel című alkotásával képviselte Magyarországot, a konceptuális irányzatot képviseli, az emlékezés kérdéseit vizsgálja. Az utóbbi időszak egyik legaktívabb, legtöbbet utazó képzőművésze, Ember Sári a portréfotó felől jutott el az emberi fej absztrakciójához, redukciójához, és a legkülönfélébb művészi médiumok (papírkollázs, márványszobor) használatához. Erdei Krisztina finom humorú, poétikus fényképei a szociálisan elkötelezett művészet lehetőségeit vizsgálják, az eredetileg szobrász végzettségű Kútvölgyi-Szabó Áront a posztigazság korának dilemmái érdeklik. Molnár Zsolt a képgrafika felől jutott el az installációkig, művei az absztrakció és a funkció közös játékterében rendezkednek be, jellemzőjük az izgalmas és talányos vonatkozási rendszer, az utóbbi időszakban leginkább a mezőgazdaság. Tranker Kata kisméretű elemekből építkező, részletgazdag, finom munkái intimitást sugallva foglalkoznak mindennapjaink általános kérdéseivel, az efemer anyagok, a sérülékeny, finom illesztések és összeállítások a törékenység, ideiglenesség fogalmait idézik.