A középkori Buda királyi palotája nagyságban és szépségben méltó párja volt az akkori Európa királyi rezidenciáinak. Falait, udvarait, termeit és azok díszítését külföldi követek és jeles történetírók egyaránt lelkesen dicsérték. Ám az Oszmán Birodalommal vívott harcok ostromai során a teljes középkori palota együttes oly mértékben elpusztult, hogy a 20. század elejéig néhány írásos emléken és ábrázoláson kívül mást nem ismerhetett meg az érdeklődő vagy a tudós kutató.

A régészeti kutatások mára sokat változtattak e képen, napvilágra hozva az épületek megmaradt részleteit, valamint rengeteg művészileg értékes kőfaragványt és egyéb, a királyi udvar mindennapi életében használt tárgyakat. Mégis igen csekély volt az esély arra, hogy a királyi udvar számára készült képzőművészeti alkotások közül az ásatások során előkerüljön néhány, hiszen ezek a tárgyak voltak leginkább kitéve a rablásnak és pusztításnak.

1974 februárjában váratlanul egy egész szoborcsoport tárult a felfedező kutatók szeme elé. A középkori magyar királyi udvar azon művészeti alkotásai kerültek elő, amelyekről azt hitték a kutatók, hogy örökre elpusztultak és csupán a fantázia tudja ismét felidézni őket. Szobrok sorozatát találták meg egy viszonylag kicsi lelőhelyen, a királyi udvar művészeinek nagyszerű alkotásait. Ezeket szemlélve megelevenedik előttünk maga a királyi udvar, lovagok, asszonyok, püspökök és szolgák, az akkori emberek, és láthatjuk az általuk tisztelt szenteket, apostolokat és prófétákat.

Hol történt a felfedezés? A középkori királyi palota területén már kívül, a város és a palota között a régészek korabeli leírások nyomán egy nagy üres térséget, előudvart feltételeztek, és igen nagy meglepetést keltett, amikor ezen a területen középkori polgári lakóházaknak maradványai tűntek elő. Egykor tehát itt is a város állt, csakhogy a királyi palota bővítése során ezen városnegyedet lebontották. A házakat, istállókat és egyéb építményeket eltűntették, a pincéket, kutakat törmelékkel töltötték fel és a telkeket megszűntették, s végül az egész térséget egy újabb fallal választották el a várostól. Az egyik ház betöltött pincéje rejtette magába a szobrokat, illetve a környező objektumokból is előkerült néhány töredék.

Az eltelt több évszázad és a nagymértékű pusztulás, amely nemcsak az épületeket, de a róluk szóló írásos feljegyzések nagy részét is megsemmisítette, nem tette lehetővé, hogy a szobrok eredeti története ránk maradjon. Csupán maguk a szobrok vészelték át a rombolást. Egykor szemétre vetették őket, ezért sérültek és csonkák, de így maradhattak meg és most így tárulhattak újból szemeink elé sérülten és csonkán is szépen - a középkori magyar királyi udvar művészetét és életét idézve.