2020.07.22.
Laczkó Dezső Múzeum

Egy villám sújtotta présház titokzatos emlékei

2020.07.14.
Laczkó Dezső Múzeum

A BOR régészete

2020.08.06.
Jósa András Múzeum

Klímaváltozások - már a kései újkőkorban is

2020.08.06.
Déri Múzeum

Ékesség az aranykorból

2020.07.30.
Déri Múzeum

Heti egy fürdés

2020.07.30.
Hatvany Lajos Múzeum

Hatvannak köze nincs az 59-hez

2020.07.30.
Jósa András Múzeum

Töltény a cigarettatárcában

2020.07.30.
Röszkei Paprika Park - Paprika Üzem és Múzeum

Ha paprikaültetőt elnyomja az álom, a palánta feje is lebillen

2020.07.30.
Tolnay Klári Emlékház

Tolnay Klári emlékestet rendeznek Mohorán

Laczkó Dezső Múzeum - Veszprém
Laczkó Dezső Múzeum, Veszprém
Cím: 8200, Veszprém Török Ignác u. 7.
Telefonszám: (88) 788-191, (88) 426-081
Nyitva tartás: Ideiglenesen zárva.
2020.07.22.
Laczkó Dezső Múzeum
agrártörténeti emlékek, hír, néprajz, régészet, szőlőgazdálkodás
Ha tetszik, ossza meg másokkal is:
Zajlik a Becce-hegyi római sírköves présházpince feltárása - önkéntesek bevonásával. Présházunk – annak legfőbb szenzációja, azaz a római sírkő mellett – számos olyan érdekességet rejtett a 19. századi lakáskultúrára, illetve szőlőművelésre vonatkozólag, melyeket régészeti módszerekkel sikerült a felszínre hoznunk.
A 19. század végi néprajzi leírásokból is hiányoznak, hiszen addigra az ízlés változása miatt a mázatlan kályhákat a főként zöldmázas változatokra cserélték, ám ezen épületben valamiért kitartottak a mázatlan típus mellett.

Megtaláltuk az első bizonyítékokat az épület építésének idejét illetően

Az épület présház helyiségében, a szoba felőli sarokban - az omladék értelmezése és feltárása révén - a helyiség tüzelő-, egyben sütőberendezését sikerült előhozni, melyről elmondható, hogy a nagyméretű szabadkémény alatt egy kemence rejtőzött, vélhetően egyéb fűtőberendezésekkel kombinálva.

A kemencét borító omladékban számos évszámos téglát találtunk, melyeken az 1819-es évszám, valamint a CCZ monogram díszlik. Ezek, a vélhetően a nagyvázsonyi Zichy-uradalom égetőjében készült téglák nagy segítségünkre vannak az épület építésének időpontjára vonatkozólag, ugyanis a présház olyan eleméből származnak (egészen pontosan a szabadkémény füstfogó palástjából), melyek bizonyosan a ház építésekor keletkeztek, így ezek egyúttal magának az épületnek a felépültét is datálják: a „villám sújtotta présház" tehát épp' kétszáz esztendővel ezelőtt született.


Előkerültek a "divatjamúlt" mázatlan szemeskályha maradványai is

Valamelyik június végi önkéntes napunkon, amikor az épület belső, feltárni kívánt tereit tisztítottuk meg az omladéktól, valamint a benőtt gyökérzettől, Restár Zsófia barátunk, a dörgicsei közösség és kultúra szervezője révén az első "néprajzi lelet" is napvilágot látott, egy mázatlan kályhaszem-töredék képében. Megörültünk, hogy sejtésünk, miszerint az épület szobáját szemeskályha fűtötte és annak nyomai ott rejtőzhetnek a föld alatt, beigazolódni látszott, bár ez a kis lelet nem rendeltetési helyéről, hanem attól jóval távolabb, tehát szórványból került elő.

Azóta a kemence túloldalán, az önkéntesek munkájának is köszönhetően a 19. századi lakáskultúra egyik legjellegzetesebb berendezési tárgyát, az említett szemeskályha maradványait (nem is akármilyen maradványait!) is sikerült annak eredeti helyén, a szobában megfigyelni.

A megfigyelés több szempontból is fontos a számunkra: az előkerült, vörösre égetett, mázatlan kályhaszem, illetve mintázott csempe darabok már a 19. század végi néprajzi leírásokból is hiányoznak, hiszen addigra az ízlés változása miatt a mázatlan kályhákat a főként zöldmázas változatokra cserélték, ám ezen épületben valamiért kitartottak a mázatlan típus mellett. Olyannyira, hogy a kályha (egyúttal a présház) minden bizonnyal megélte a huszadik század tízes éveit is, amikor is – az előkerült jelekből és nyomokból következtetve – egy rakott takaréktűzhely (azaz sparhelt) váltotta fel, melynek sütő részébe a szemeskályha fellelt – díszesebb – darabjait építették be.

Nagy szerencse, hogy az egyik ilyen darab teljesen épen vészelte át a földben töltött évtizedeket, sőt, megtisztítása után még egy extra szenzációval is szolgált a számunkra, ugyanis a két téglalap alakú feliratmező az 1817-es évszámot rejtette! Az évszám nem feltétlenül datálja a csempe készítési idejét, hiszen elképzelhető, hogy az adott nyomódúcot több évig is használták, mindenesetre jól összecseng az 1819-es datálású tégláinkkal...


Hamarosan arra is fény derül majd, hogy milyen típusú szőlő művelésével foglalkoztak a présház tulajdonosai

Az épülethez tartozó szőlőterületet nem érintette a múlt század hatvanas éveiben zajló szőlőrekonstrukció, így joggal bizakodtunk, hogy a talajban a mélyszántás hiánya miatt a hagyományos, karós szőlőművelés nyomaira fogunk bukkanni. Várakozásunk sikeresnek bizonyult, ugyanis, bár az ültetvény struktúrája a palásan széttörő sziklás altalajban nem volt megfigyelhető, ám az egyik lyukban egy szőlőtőkét találtunk, melyet Pósa Patrícia archeobotanikus közreműködőnk vezetésével további vizsgálatok várják. Reményeink szerint magleleteket is sikerül majd azonosítani, így mindezek révén kiderülhet, hogy vajon milyen szőlővel foglalkoztak présházunk gazdái az elmúlt századokban. Előkerülhetnek tán a bajor szőlő (máshol ezt mondták góhérnak), a szigeti (vagyis a furmint), vagy épp a szilváni nyomai, aminek úgy sejtjük, több dörgicsei szőlész-borász is nagyon örülne...

A területen - amely az 1858-ban készült kataszteri térkép tanúsága szerint bizonyosan szőlővel művelt volt - zajlott a szőlőterület nyomait kereső feltárás, ahol valóban sikerült is egy tőkére bukkannunk. A későbbi vizsgálatok döntik majd el, hogy mikori a növény, illetve reményeink szerint fény derül a fajtájára is.
Hajdu Franciska