A magyar népi kultúrában a bölcső a legsajátosabb gyermekbútor: a gyermek álomba ringatására szolgáló csecsemőfekhely. Nem volt állandó helye a házban, csak akkor vették elő, amikor gyermek született a családban, s csak a gyermek „megindulása” idejéig használták. Általában az anya ágya mellé állították, elérhető közelségbe, hogy azonnal a gyermek segítségére lehessen, ha éjjel felsír. Egy-egy bölcső több generációt, sőt több családot is kiszolgált.

Múzeumi gyűjteményünk egyetlen cifrázott darabja ez a fából készült, kék színűre festett, növényi ornamentikával díszített bölcső, amely joggal nevezhető a népművészet remekének. Az asztalos ív alakúra alakította ki a talpazatát, így ringatható; ezért ringó vagy talpas bőcsőnek is nevezik. A talpat magyar bajuszos díszítéssel látták el, két végét pedig lekerekítették. A bölcső hosszanti oldalának rácsozása, illetve festése a bölcső dísze volt. A bútor két végoldala keretes, tömör betéttel készült, a gyerek fejrészénél fogólyukkal, ami egyben díszítésül is szolgált. Két hosszanti oldalán szimmetrikus, reneszánsz hatású, edényből kinövő virágtő látható piros-fekete tulipános mintákkal.