Egy vázlat margójára (in Memoriam Pavetits Manó)

Egy karmesteri pálca és a fénykép társaságában a körmendi múzeumunk harmadik termében egy jelentéktelennek tűnő papírlap várja, hogy feltűnjön a tisztelt látogatónak. Ceruzával rajzolt címlapterv. Precízen kimérve minden felírás. Egy virág motívumokkal körbe rajzolt, hatalmas szív uralja a szürkés papírt, ami talán rajzlap volt a maga korában. Szerelmes üzenet? Korántsem! A szív közepére Kossuth Lajos neve van írva. Alatta gondosan kimért, centis kockákban - na jó, négyzethálóban - betűk helyei. Fölöttük, alattuk kézírás, a tervezett szöveg. Egy férfikarra írt zenemű kottaborítója. Zeneszerző: Pavetits Manó.

A helyi polgári iskola rajztanára - nagy esély, hogy az ő munkájában gyönyörködhetünk - azon kívül, hogy jeles férfiú, tűzoltó parancsnok is volt - zenét is szerzett. Ha ceglédi olvasóimnak ismerős a név: Pavetits Manó, ne csodálkozzanak, igen ő az, aki abban a városban is zenére, énekre, rajzra tanította az ifjúságot.

Pedig mennyire másképp indult minden! Még az is szóba került, hogy az előző igazgató nyugalomba vonulása után ő vezeti tovább a városunk, Körmend, rangos tanintézetét, amikor közbeszólt az intrika. A hőslelkű tűzoltóparancsnok közkedvelt társasági ember volt, akinek véleményére adtak, aki még körmendi irodalmi és dalos egyesület vasárnapi teadélutánjain is zenélt, és népszerű volt a hölgyek között. Olyannyira, hogy a minisztériumba, a képviselőtestület igazgatói kinevezését támogató levelével szinte egyidejűleg egy másik levél is érkezett. Ebben egy nőüggyel, egy család békéjének feldúlásával vádolták meg a tiszteletre méltó tanár urat.

Így Pavetits Manó kinevezést kapott Kézdivásárhelyre. Majd mivel ott akkor éppen a román katonaság vitézkedett, végül Ceglédre vezényelték, és ott élte le köztisztelet övezte életét. Az már csak hab a tortán, hogy Pavetits út keze jócskán benne volt még a ceglédi múzeum létrehozásában....

Vajon ki vesztett többet? Pavetits tanár úr vagy Körmend városa? Ki tudja? Egy biztos! Cegléd nyert!