2020.05.27.
Magyar Nemzeti Múzeum

Restaurátorok a viking mesterek útján

2020.05.27.
Jósa András Múzeum

A kelták feladták a leckét a vaskor kutatóinak

2020.05.27.
Budapest Főváros Levéltára

Kapások, vincellérek... no meg a hegymester

2020.05.27.
PIM - Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet

Vörös hajú táncosnő - hófehér ruhában

2020.05.27.
Röszkei Paprika Park - Paprika Üzem és Múzeum

Végállomás: villamosút a Pesti paprikából

2020.05.26.
Dr. Batthyány-Strattmann László Múzeum

Egy Batthyány, aki még (űr)hajót épített

2020.05.26.
Hatvany Lajos Múzeum

Azok a nyakas hatvaniak

2020.05.26.
MNM Palóc Múzeuma

Áldozócsütörtök és Váróvasárnap

Balatoni Múzeum - Keszthely
Cím: 8360, Keszthely Múzeum u. 2.
Telefonszám: (83) 312-351, (83) 511-335
Nyitva tartás: K-Szo 9-16
2020.05.14.
Balatoni Múzeum
földrajz, hír
Ha tetszik, ossza meg másokkal is:
Sebők Zsigmond író, újságíró az 1890-es években alkotta meg Mackó Muki figuráját. Az emberi tulajdonságokkal bíró, beszélő és ruhában járó medve a korabeli Magyarország polgára: erdőbirtokos a Kárpátokban, Máramaros vidékén. Az író tisztelettel Mackó úrnak nevezi, akinek kedvenc időtöltése az utazás, és sokféle kalandban volt része.
A régi balatonfüredi fürdőház fényképe
Ezekről a kalandokról könyvek jelentek meg a 19-20. század fordulóján, és az 1940-es évekig több kiadást megértek. Így az olvasni megtanuló kisgyerekek több generációja is élvezhette őket. 1905-ből való a „Mackó úr a Balatonon” regény, amelyet Mühlbeck Károly festőművész, grafikus illusztrált.

Lássuk, hogyan mutatja be a tavat az író!

A dőlt betűs idézetek csak kis részletek a teljes szövegből, ezekhez kapcsolódnak az utána következő kommentárok.


Folytatjuk Sebők Zsigmond népszerű meseregényének felidézését. (Aki lemaradt az első részről, ide kattintva elolvashatja.)

– Tavacska? – álmélkodtak a bocsok. – Hiszen ez a magyar tenger és nem látni se végét, se hosszát.
Mackó úr gőgösen kidüllesztette a mellét.
– Magyar tenger? Hehehe! Tenger ám a somogyi és a zalai halászok szemében, de nem Mackó Muki, a híres, nevezetes, tengerjáró utas szemében! Nekem a Balaton csak tavacska, holmi kis pocsolya.

Büszkén nézett végig a víztükrön, mely a reggel fényében már tízféle színben pompázott: az alapszíne szürkéskék volt, a parton ezüstsáv szegte be, egyes helyein hosszú sötétkék és világoszöld foltok látszottak, más helyen millió barna, violaszín és vöröses színű habocska ringott, mintha ott nagy raj tündérke lubickolna. A felhők néhol sötét árnyékot vetettek a vízre.
 

Az utazás második napján hajóra szállnak a vendégek, Balatonfüred felé.

Mackó úr mint tengerjáró utas kicsinek tartja a gőzhajót is, és nem hisz a kapitánynak, aki a víz zöldre váltó színéből a tó háborgását jósolja meg.

A hajó fedélzetén pipázva viszont tetszéssel nézi a siófoki fürdőtelepet: a parti nagy szállót, a csinos villákat, a Sió csatorna partját és a sétautat.

Emlékezetébe vési, hogy a strandon messze beúszva is csak övig ér a víz.


Mackó úr szeme, szája elállt bámulatában.
– Se szél, se vihar, – hebegte, – mégis bukdácsolunk. Majd megfulladtam! Vajjon mitől inog a hajónk?

Megszólított egy matrózt:
– Kedves barátom, miért háborog a tó? Hiszen nincs szél!
– Az öreg Balaton szeretne kiszabadulni börtönéből, – felelt a matróz.
– Hát a Balaton rab?
– Rab bizony. Ott fekszik a víz fenekén ezer meg ezer esztendeje.


Miért háborog a Balaton szép időben?

A különös jelenségről, egyben pedig a tó keletkezéséről szóló mondát a matróz beszéli el Mackó úrnak. (Ez a változat eltér attól, amit a múzeumlátogatók a Balatoni Múzeum állandó kiállításában olvashatnak.)

Kiderül, hová vannak eltemetve az öreg Balaton társai, az egykor itt élő óriások. A hajóskapitánytól azért megtudhatjuk a tudományos magyarázatokat, amelyekben még a tó fenekén kitörő tűzhányókról is szó esik.


Mackó úr egyszerre csak heves szédülést érzett.
– Teringette, – dörmögte, – oly rosszul érzem magamat, mint a tengeren. Talán csak nem kapom meg a Balatonon a tengeri betegséget?
De bizony egyre jobban szédült és a feje oly nehéz lett, mintha tízakós hordót cipelne a vállán.
– Ez a tengeri betegség! – sóhajtotta elkeseredetten.

Szomorúan nézett a Balatonra és ezt motyogta kérlelő hangon:
– Bocsáss meg, drága szép Balatonom, bocsáss meg, hogy megsértettelek! Elismerem, hogy helyre vizecske vagy! Elismerem, hogy vagy te olyan legény, mint a tenger. Csak ne haragudjál rám és csillapuljál le, édesem!


A haragos Balaton így leckéztette meg Mackó urat.

Megérkezéskor, a kikötőben sokan sajnálták a „szegény bácsit”, ahogyan sápadtan előtámolygott a hajóról. A szárazföldre lépve azonban már kíváncsian néznek szét a mackók Balatonfüreden.

A sétányokon és a gyógyfürdő folyosóin sétáló úri nép főleg Budapestre való.

A vízparti, fák alatti sétaúton, a szép épületek és kertek között megtalálták a savanyúvizes kutat is.


Mackó úr és a bocsok a víz szélére álltak. A tekintetes úr elkezdte:
– Egy… kettő… három!

A háromra nagy loccsanás és utána csakhamar kétségbeesett ordítás hallatszott.
Mackó úr és a bocsok alámerültek a vízben és mikor fölmerültek, prüszkölve, kapálózva küzdöttek a hullámokkal; de már akkor bömböltek:
– Segítség! Segítség!

A víz bukó volt.
Az ordítozásra előfutottak a fürdő alkalmazottjai s a három furcsa fürdővendéget kihúzták a vízből.


A füredi nagy, vízbe épült, soktornyú fürdőházat látogatják meg Mackó úrék, amely más, mint a siófoki: deszkafallal körülvett úszóiskola.

Bebizonyítják, hogy nem félnek a víztől, de meg kell tanulniuk: csak a somogyi parton sekély a Balaton, az északin elmerülnek benne.

Szerencsére a fürdőháznak van olyan része, ahol az úszni nem tudók – így a medvék is – fürödhetnek.


– Mi tetszik neked itt, fiacskám?
Egy úr kérdezte a kis fiától ezt.
– A tihanyi visszhang, – felelt a fiú.

Mackó úrnak szeget ütött a fejébe ez a felelet. Vajjon mi lehet az a tihanyi visszhang? – tünődött magában. – Bizonyosan olyan étel, ami Tihanyról híres, mint Szegedről a halpaprikás. Abból eszünk! Keressük csak meg az étlapon!

– Mit tetszik rendelni? – kérdezte kissé türelmetlenül a pincér.
Mackó úr fölütötte fejét az étlapból.
– Három adag tihanyi visszhangot.


A balatonfüredi nagy, fényes étterem százakat képes befogadni, ide ülnek be ebédelni Mackó úrék is.

Azonban megint pórul járnak a rendeléskor, és a pincér árulja el, mit lehet csinálni a visszhanggal és hol található.

Mikor az ebéd utáni feketekávéját is megitta Mackó úr, lovas kocsin utaznak át Tihanyba, megkeresni a visszhangot.


A kecskeköröm tulajdonképpen nem egyéb megkövült kagylónál, de a nép szép regét fűz hozzá. Egykor aranygyapjas kecskenyáj legelt a Balaton partján. Egy gonosz herceg szemet vetett a nyájra s embereivel el akarta hajtani. Mikor Sió, a Balaton tündére ezt megtudta, a martalócok után küldötte a vihart, mely őket a nyájjal együtt belesodorta a Balatonba. Az aranygyapjas kecskék kővé változtak s a víz körmüket most is kiveti a partra.


A Balaton egy másik híres mondájával ismerkednek meg a vendégek Tihanyban.

A falubeli gyerekek az aranykecske körmét kínálgatják nekik. Miközben Mackó úr megvásárol minden darabot és a bocsoknak adja emlékül, elmesélik a tóba sodort kecskenyáj történetét.

A korabeli változatban szerepet kap a gonosz herceg lánya, Helka, és a balatonfüredi gyógyforrás keletkezésére is fény derül.

A balatoni utazók programjából nem marad ki, hogy felkeressék a bencés apátságot és alapítójának, I. András királynak a sírját.

És vajon hogyan találják meg a visszhangot?


(A teljes regény szövege pedig a Magyar Elektronikus Könyvtárban (MEK) olvasható.)

Haász Gabriella