Andrássy Dénes (1835-1913) talán a legkülönösebb tagja volt a családnak. 1913-ban a napilapok egy magányos, különc arisztokrata halálhírét és végrendeletét tették közzé, azt a végrendeletet, amelyben „óriási összeget kitevő vagyont hagyományozott” az Országos Magyar Képzőművészeti Társulatra, hogy annak kamataiból a hazai múzeumok számára műtárgyakat vásároljon és díjakat osszon, jóllehet régebbi alapítványából már addig is évente két művész kapott egyenként 4200 koronás ösztöndíjat „művészetének tökéletesítésére”.

Amikor 1873-ban Andrássy Dénes átvette birtokait apja halála után (61 000 hold gazdaság erdőkkel, bányák, vasgyár és nyolc kastély), az uradalom központja Krasznahorka vára volt, amelyet a 19. század második felében nyitott meg a közönség számára, hogy a múzeummá rendezett műgyűjteményét folyamatosan látogathassa. 1879-ben járt birtokain először, Rozsnyón megszállva inkognitóban látogatta meg Krasznahorkát, a hosszúréti kastélyt és a dernői vasöntödét. A jótékonykodást a nyolcvanas évek végén kezdte, s jövedelme nagyobb részét nemzeti és kulturális célokra adta.

Amikor Krasznahorkán tartózkodott, három emberrel volt szoros kapcsolatban: unokaöccsével, Andrássy Gézával, Mihalik Józseffel, aki akkor a múzeumok és könyvtárak országos felügyelője volt, és Sulyovszky Istvánnal, uradalmának kormányzójával. 1909-ben kivetette a várat összes műkincsével együtt a hitbizományból, és a betléri ág tagjainak, Andrássy Géza, Gyula és Sándor grófoknak adta át azzal a kikötéssel, hogy az új tulajdonosok és utódaik a várat mindvégig gondozzák és azt jó állapotban fenntartsák, valamint a látogatók számára lehetővé tegyék annak díjtalan megtekintését.

Az 1903-ban felesége emlékére létrehozott Franciska ereklyemúzeumot Mihalik József rendezte be és katalogizálta, csakúgy, mint a vár teljes műkincsgyűjteményét. A krasznahorkaváraljai képtár és műgyűjteménye nem tartozott a hitbizományhoz, festményeit a Magyar Nemzeti Múzeum, illetve a Szépművészeti Múzeum kapta.

Az 1872-ben alapított kassai Felsőmagyarországi Múzeumot a családi műgyűjtemény számos tárgyával gyarapította, s felesége halála után vásárolt is műtárgyakat a múzeum számára. A kortársak festményeinek gyűjtését is ekkor kezdte el, s elsősorban Münchenben, különböző kiállításokon, illetve művészektől, műgyűjtőktől vásárolt. A gyorsan gyarapodó gyűjtemény számára Krasznahorkaváralján építtetett képtár korának egyedülálló vállalkozása volt. 1909-es megnyitásakor száznégy képet mutatott be, amelynek Münchenben készült katalógusát is megjelentették egy év múlva. A gyűjtemény anyag 1913-ban a Szépművészeti Múzeumba került.

A kisméretű akvarell alkotóját nem ismerjük, de elképzelhető, hogy a müncheni művészek körének egyik tagja kapott megbízást a portré elkészítésére.