"1939. szeptember 1-jén kezdődött Lengyelországban, hogy végigfusson a világon, szétbombázott országokat és otthonokat, halált, szenvedést, árvákat-és özvegyeket hagyjon maga után.

... Császártöltésen majdnem minden házból elment egy vagy két férfi a háborúba. Mély volt a fájdalom az elesettek és az eltűntek miatt. A fiatal asszonyok és kisgyermekeik különösen kemény próbát álltak ki. Sok gyerek egyáltalán nem emlékezhetett az apjára, mert túl kicsi volt, amikor az elment a háborúba, sok apa, aki elesett vagy eltűnt, soha nem láthatta gyermekeit, mert amikor azok megszülettek ő a csatamezőn volt. Az addig zárt közösségben élő, a falu határait szinte át sem lépett férfiak és fiúk a háború minden borzalmát átélve, sokan megnyomorodva tértek haza."

"...Császártöltésen 1944. karácsonya és az újév között egy hirdetmény jelent meg, hogy a 25-35 év közötti nők, és a 18-45 év közötti férfiak jelentkezzenek romeltakarításra. Ám most nem Kalocsára vitték őket közmunkára, hanem a kb. 380-400 férfiból és 10-15 nőből álló csoportot kocsival Kiskőrösre vitték, onnan gyalog hajtották tovább a kiskunhalasi laktanyába. Itt a vasútállomáson bevagonírozták őket, és megkezdődött a hosszú, viszontagságos utazás az ismeretlenbe.

Az oroszországi lágerek minden foglyot elnyeltek. Kímélet nélkül hajtották bányamunkára a mezőgazdasághoz szokott embereket. A munkaidő - az embertelen időjárási körülmények, az éhezés, a tífusz- és egyéb járványok, az orvosi ellátás hiánya ellenére is - napi 10-12 órát tett ki. Ezért is nyugszik az egykori táborok jeltelen tömegsírjaiban 72 császártöltési - köztük 69 férfi és 3 nő - elhurcolt. Sokan életük végéig viselt maradandó sérüléseket, betegségeket szereztek, a lelki traumát nem is említve.

A császártöltésiek 1948-1949-ben térhettek haza családjaikhoz. Ha találtak családot. Hiszen időközben elkezdődött a kitelepítés."

(Szemelvények a császártöltési Falumúzeum állandó kiállításának anyagából)