„Galimbertiék éppen akkor a legerősebbek, amikor talán gyengéknek érzik magukat, amikor nem erőszakolják át magukat a végső stációig, és nem dobálják el maguktól mindazokat a szépségeket, amelyek a látás és absztrakció között oly bőséggel fellelhetők. Példa rá a Vaugirárd-utcai képek komor szépsége, a kikötővárosok, Cluny-kert meleg intelligenciája. Ellenpélda: a legyezőalakra széjjelnyitott kártyaházak, a pácolt és felszeletelt cigányasszony és a házfedelek kockái.” – írja Bálint Aladár 1914-ben Galimberti Sándor és felesége képei című rövid kiállítás-recenziójában a Nyugatban.

A némileg maliciózus kritikát aztán alaposan felülírta a művészettörténeti utókor. Az itt csak „feleség”, Dénes Valéria (1877-1915) a magyar képzőművészet egyik legjelentősebb alkotója. „Nőben soha nem láttam ezt az önmegtagadást. Ezt az az ügynek-élést. A tükör ignorálásának ezt a fokát. Ezt az abszolút és tántoríthatatlan művésziséget, mely nyílegyenesen ment a maga útján, és csak sajátos érdeklődése prizmáján keresztül vett tudomást emberekről és intézményekről. Formaságokban ez talán férfiassá emelte. Egyvonalúvá a hites urával.” – írta tragikus sorsú unokanővéréről, Galimbertiné Dénes Valériáról Dénes Zsófia (1885-1987), Ady Endre (egyik) menyasszonya, a magyar kultúrtörténet nagyasszonya 1915-ös Nyugat-beli nekrológjában.




Az 1913-ban készült barnás tónusúra „pácolt” s a kubizmus vonalaival „felszeletelt” Cigánylány, melyet 1972-ben Dénes Zsófia ajándékozott a pécsi Janus Pannonius Múzeumnak, egy sajnálatosan korán megszakadt művészi pálya remekműve. A határozott átló mentén, szigorúan komponált, pasztózusan festett aktképet először 1914-ben, Galimbertiék Nemzeti Szalonban rendezett gyűjteményes kiállításán láthatta először a nagyközönség. Bálint Aladár fent idézett recenziója ekkor született.


Apró "incidens" egy művészvacsorán…

A művészpár a budapesti kiállítás után még visszatért Párizsba, (nagybányai találkozásuk és 1911-es házasságkötésük óta dolgoztak a francia fővárosban). A boldog párizsi évekre Dénes Zsófia így emlékezik: „Egy alkalommal Valéria meghívott hármunkat vacsorára, mert hazulról kaptak egy sonkát. A kis incidensnek valahogy mélyebb, jelképes jelentősége van, ezért is nem felejtettem el. A sonkát melegen tálalta be, és nagy igyekezettel készített hozzá krumplipürét. A szépen terített asztalra - ez kellett a festő szemének - letették a sonka mellé a burgonyapürés tálat, és mi vendégek (ó, gyalázatos magyar vendégek!) titokban úgy találtuk, hogy a krumplimasszának kissé szürkés a színe, talán némiképp festékes kéztől. Pista és Frédi, akik engem közrefogtak, kérdőn és gyáván pislogtak rám. De azután mindhárman elhatároztuk: oda se neki! - a festék szent dolog! Egyszerűen nem vesszük észre. Vidáman mertünk belőle. Nono! egy kis baj azért újra akadt. Kisdarab fekete cipőzsinór került ki a krumplipüréből valamelyikünk tányérjára.”


A művészpár tragikus halála



1914 nyarán azonban – mint az ellenséges hatalom állampolgárainak – a festőházaspárnak menekülnie kellett, s a semleges Hollandián át, nagy viszontagságok közt tértek haza. Galimberti Sándor katonának jelentkezett, s Pécsre került tiszti tanfolyamra. A menekülés izgalmai és a szeretett hitves iránt érzett aggodalom azonban aláásták Dénes Valéria egészségét, tüdőgyulladást kapott, és 1915. július 18-án Pécsett meghalt. Férje július 20-án Budapesten, a Városliget egyik padján szíven lőtte magát. Rövid búcsúlevelében meghagyta, hogy feleségével közös sírba temessék.




Dénes Valéria művészi kvalitását, elismertségét az is jelzi, hogy Bruges-i városképe 2019-ben a Virág Judit Galéria aukcióján példátlanul magas, 110 millió forintos áron kelt el.