A török-magyar harcok gyakran pusztították a vidéket, mert Gyula száz évig török végvár is maradt. 1720-ban a megye négyötöd részét Harruckern János György udvari hadiszállító kapta meg érdemei jutalmául, aki 1723-tól több hullámban németeket telepített a városba. Az első német csoportok Würzburg környékéről és a bambergi püspökség területéről jöttek. Lakóhelyüket a várost körülölelő Körös ágak közül kiemelkedő szigeten jelölték ki.

1734-ben a németek külön bírót választottak maguknak, és - elszakadva Gyulától - Németgyula néven 123 éven át önálló közigazgatás alatt álló várost alkottak. Az 1738. évi pestisjárvány után Harruckern Ferenc újabb bajor-osztrák eredetű népcsoportot hívott be. A betelepített németek között jelentős számmal voltak kézművesek is, akik az ipar mellett föld- és szőlőművelést is űztek. Később ezek az iparosok a szomszédos településeken és megyékben főleg ácsként, kőművesként vállaltak munkát.

A gyulai németség adta hazánknak a Himnusz zeneszerzőjét, az operaszerző Erkel (Erkl) Ferencet. Szülőháza, a Szt. József templom melletti kántorlak ma múzeum. A II. világháború idején a gyulai németek csak csekély számban csatlakoztak a Volksbundhoz, illetve a német hadsereghez. Ennek ellenére a kollektív bűnösség elve alapján 550 embert hurcoltak el 1944 karácsonyán 1-5 évre "málenkij robotra" a Szovjetunióba. Közülük 63-an sohasem tértek vissza, idegen földben pihennek. Emléküket a közösség máig megőrizte.

1980-ban kezdődött meg a még fennmaradt és a gyulai németségre jellemző szellemi és tárgyi emlékek gyűjtése. Az állandó kiállítás megnyitására 1986-ban kerülhetett sor, amikor a Klub mai végleges helyére került.