Kadarkuti Richárd Pesterzsébeten született. Édesapja kőműves, édesanyja gyári munkás volt. Mivel édesapja korán elhunyt és édesanyjuk dolgozott, a két testvért szinte a nagymama nevelte. Nagybátyja, az esztergályos Pepi bácsi ismertette meg vele a festészetet: tőle kapott először papírt, ceruzákat, zsírkrétát, festészeti könyveket.

A polgári iskola elvégzése után 1949-ig Csepelen dolgozott mint szerszámlakatos tanuló. Itt, a gyár képzőművész körében fejlesztette rajzkészségét, bár csak rövid ideig, mert az ilyesmit akkoriban nem nézték jó szemmel. Kecskeméten a Közgazdasági Kollégiumban érettségizett, majd elvégezte a budapesti Közgazdasági Egyetemet. Az Országos Tervhivatalban kezdett dolgozni. Ezután a csepeli Egyedi Gépgyárba került, és nyugdíjazásáig ott dolgozott statisztikusként.

Már gyermekkorában szeretett rajzolni, festeni, de tudatosan viszonylag későn fordult a festészet felé. Témái szorosan kötődtek közvetlen környezetéhez. Megfestette a körülötte élő embereket, a nagymamáját, a családtagokat, a barátokat, valamint a környéket, ahol élt. Utcák, terek, belső udvarok, enteriőrök, villamosok, mozik képei őrzik a szülőváros egykori arcát. A naiv művészek között Kadarkuti elsősorban "urbánus" festő. Egy-egy témát többször is megfestett; általában emlékezetből dolgozott.

Feleségével és kislányával sokáig a Kinizsi utca 16-ban éltek egy tíz négyzetméteres bérlakásban. Itt készítette erős fekete kontúrokkal lezárt színes kompozíciót, melyek a naiv művészet sajátos dokumentumaiként őrzik egy kisváros emlékezetben és álmokban fogant képeit. Kompozíciói idővel egyre világosodtak, részletgazdagabbá váltak. Az erős fekete kontúrozás karaktere is megváltozott. Rajzai, pasztelljei kezdettől színesebbek, közöttük számos portré található.

Kadarkuti 1973-ban ismerkedett meg F. Mihály Ida művészettörténésszel, a Magyar Nemzeti Galéria munkatársával, aki felfedezte munkásságának sajátos értékeit. Így került ki öt képe 1977-ben a zágrábi Naiv Művészek kiállítására, majd két ízben szerepelt Svájcban és Párizsban naiv művészeti kiállításokon is. 1979-ben, Párizsban 19 alkotását állították ki, és kiemelkedő sikert aratott a több lapban is megjelentetett Villamos c. képe. Munkáját 1980-ban és 1990-ben Svájcban, a Nemzetközi Naiv Művészeti kiállításon diplomával ismerték el. 1984-ben bevették a L'Art Naif c. nemzetközi naiv művészeti enciklopédia alkotóinak sorába.

Első önálló kiállítása 1974-ben volt a Pesterzsébeti Múzeumban. Számos erzsébeti és soroksári alkotóval ismerkedett meg az évek során. A hetvenes években - a pesterzsébeti lakótelepek építése idején - a régi házak lebontása inspirálta önálló városképei megfestésére. Munkái nemcsak esztétikai, hanem szociológiai és helytörténeti szempontból is értékesek, hiszen egy eltűnt világot őriznek és idéznek.

D. Udvary Ildikó művészettörténész