Remsey Jenő György Nagykőrösön született, és Budapesten érettségizett. Nővére, Remsey Gizella színésznő jóvoltából került be a Szűz utcai műterem baráti körébe, Gulácsy Lajos, Erdei Viktor és Fülep Lajos társaságába, ahol kedvet kapott a művészi tevékenységhez, és autodidakta módon képezte magát. Szociális témájú képeivel hívta fel magára a figyelmet. A Kéve tagjaként sok külföldi kiállításra is eljutottak a művei. 1909-ben került a Körösfői-Kriesch Aladár és Nagy Sándor által alapított gödöllői művésztelepre, ahol otthonra talált. A kolónia szellemisége művészi szemléletére is hatást gyakorolt. Itt vette el feleségül 1912-ben Frey Vilma rajztanárt: házasságukból négy gyerek született, akik szintén művészek lettek.

Szoborpályázatot is nyert

Rendkívül gazdag és termékeny művészi pályát hagyott maga után: képzőművészként festett portrét (Feleségem arcképe, Kosztümös önarckép, Rózsaffy Dezső arcképe, Mednyánszky László arcképe), freskót (A reformáció története a Lónyay utcai ref. gimnáziumban), történelmi képet, készített rézkarcot, sőt még szoborpályázatot is nyert; iparművészként tervezett kárpitot, színes üvegablakot. Írói munkássága is jelentős: írt verset (A tűzrakó, A fénytorony), drámát és színdarabot (Az eszeveszettek, A boldogok szigete, György barát) is. 1924-ben megalapította a Spirituális Művészek Szövetségét, amely Fáklya címmel irodalmi folyóiratot is kiadott.

Gödöllő díszpolgára

Az 1930-as években megváltozott festői stílusa: ún. sugaras képeket alkotott. A képein megjelenő fénypászma az emberi lélek kisugárzása és a misztikus fény egyszerre. Még 70 éves korában is meg tudott újulni: 1957-58-ban hosszabb időt töltött Párizsban, ahol önálló kiállításokon mutathatta be alkotásait. 1977-ben díszpolgári címmel ismerte el sokoldalú munkásságát Gödöllő, ahol 24 éves korától egészen haláláig élt. Élete, művészete összefonódott a várossal, amelynek az ő hírneve rangot adott.