Bemutatható-e a magyar üvegművesség 400 esztendeje alig több, mint 150 üvegtárgyon keresztül? Természetesen nem, de betekintést enged abba a világba, amit ismert és ismeretlen üvegmunkások, tervezők és üvegművészek alkottak Erdélytől a Felvidékig az elmúlt századokban.

A gyűjtők munkássága egy-egy művészeti vagy iparág munkáinak megörökítésében mindig is nagy szerepet játszott abban, hogy mélyebben megismerje a nagyközönség és esetenként a szakma is az elfeledett, vagy elfeledettnek hitt alkotásokat, újabb összefüggéseket találjon alkotások és trendek között. Ez hangsúlyosan igaz azokra a tárgyakra, amik sok esetben nincsenek jelezve, alkotójukat nehéz, vagy lehetetlen meghatározni. Ide értendők azok az üvegmunkák, amik nem az úgynevezett stúdióüvegek kategóriába tartoznak. Ezeket régebben hutákban, üvegcsűrükben készítették a nem túl tehetős rétegnek szánva, főleg, mint használati tárgyakat. Ezeket népi, vagy parasztüvegeknek nevezi a szakirodalom. A tehetősebb rétegnek, polgárságnak, esetleg az arisztokráciának készült üvegtárgyak jobbak kidolgozotabbak, ám kevesebb példányszámban készültek, és legtöbbször dísztárgy funkciót láttak el. Ezek az úgynevezett úriüvegek. Később az üveggyárakban készült üvegtárgyak tartozhattak a használati és dísztárgy kategóriába is. Ezeknek tervezőit sokszor homály fedi, azonban vannak esetek, amikor a formatervezőket vagy alkotójukat meg tudjuk nevezni.

Az itt látható kiállítás Dr Sík Attila magángyűjteményének egy részét képezi, mely bemutatja a magyar üveggyártás közel 400 évét. Szerepelnek a tárgyak között múzeumba illő ritkaságok, de tömeggyártott dísztárgyak is, amiket bárki meg tud venni régiségkereskedésben, vagy antik piacon. A kiállításon bemutatott üvegművek nagyrésze dísztárgy, kisebb része, főleg a több száz éves alkotások azonban használatban voltak. Ezért bár a gyűjtők törekvése az, hogy hibátlan tárgyakat illesszenek a gyűjteményükbe, ez sokszor lehetetlen, és megelégszenek töredékekkel. Az üveg abban is különleges, hogy restaurálásuk nehéz, vagy nem lehetséges a jól látható restaurálási nyomok láthatósága nélkül.
Sokan fognak ráismerni otthon látott vázákra és tálakra, amikről talán nem is tudták, hogy Magyarországon készültek. A kiállítás célja éppen az, hogy megismertesse a nagyközönséget a hazánkban gyártott tárgyakkal, felhívja a figyelmet a magyar üvegművesség hagyományaira, emlékeket idézzen fel mind a nagyközönség, mind az üvegművészekben meglátva esetleg saját tervezésüket, alkotásukat, és inspirálja az új üvegművész nemzedéket.

Napjainkra a magyarországi üveggyártás lényegében megszűnt. Egyetlen üveggyár sem működik, legtöbbjüket le is bontották esélyt sem hagyva, hogy a régebben nagysikerű magyar üveggyártás ismét felvirágozzék. Álljon itt ez a kiállítás mementóként, hogy jelentős hagyománnyal rendelkező művészeti és iparágakat hogyan tud megcsonkítani egyéni vagy csoportérdek, és a rövid távon gondolkozó rosszul hozott döntések sorozata.

Azért, hogy a pozitív felhangon záruljon az írás, és optimizmussal tekintsünk a jövőbe, említsük meg, hogy tehetséges fiatalok iratkoznak be üvegszakra most már több helyen az országban, és számost jelentős külföldi kiállításon aratott nagy sikert a magyar üvegművesség a közelmúltban. Amíg kreatív tehetségek jelennek meg a kemencék és csiszolókorongok mellett, addig bízhatunk benne, hogy a magyar üvegművességnek lesz folytatása.


„A Zsolnay Múzeum anyagához tartozó eozin-festésű üvegedényeket illeti, azok századunk ’20-as éveinek elején készültek. Az első világháború idejében, a gyári eozin festészet akkori munkavezetőjének, Csihalek Ferencnek, módjában állott mindazon adatok és gyakorlati tapasztalatok birtokába jutnia, amelyek az eozin előállításának alapját képezték. Ezen ismeretekkel felszerelve önállósította magát, Baján kis műhelyt létesített és elég sikeresen utánozta a Zsolnay eozinokat. Vállalkozása ennek ellenére nem váltotta be ahhoz fűzött reményeit. Műhelyét rövidesen bezárta, ő maga pedig visszatért a gyárba. Még Baján megpróbálkozott Csihalek az eozinos üvegfestéssel is. Az általa bemutatott kísérleti darabok alapján vetődött fel az üvegáruk eozinfestéssel való díszítésének a gondolata. Technikai nehézségek ennek nem állottak útjában, csak a dekorálásra alkalmas üvegárut kellett beszerezni. A budapesti Kossuch cégnél összeállított választék került felhasználásra.”

M. Zsolnay Margit