Az első világháborús vereség, majd az azt követő forradalmak súlyos politikai, gazdasági és társadalmi válságba sodorták az országot. Az állandósult élelmiszer- és nyersanyaghiány, az ellátási gondok, a társadalom elszegényedése 1919 végére vált a legsúlyosabbá. Ehhez járult még a megszállt, majd a trianoni békét követően a Magyarországtól elszakított területekről érkező menekültek tömege.

A válságos időszak a gyermekek számára jelentette a legnagyobb megpróbáltatást. Ezt ismerték fel különböző magyar és külföldi szervezetek, magánszemélyek és egyházak. Az összefogás eredményeképp született meg az a több európai országot érintő segélyprogram, amely kiállításunk fő témáját adja. A segélyakció során sok, olykor generációkon is átívelő kapcsolat jött létre a magyar és a külföldi befogadó családok között.

A húszas években zajló segélyprogram során Hollandia, Belgium, Svájc, Svédország és Anglia fogadott be magyar gyermekeket. Az akció során több mint 60.000 gyermek számára nyílt lehetőség arra, hogy többnyire néhány hónapos, de olykor évekig elhúzódó külföldi tartózkodást követően „feltáplálva” térhessen haza. A gyermekek egy része végleg kint maradt a befogadó országban és ezzel tovább erősítette az országok közötti kapcsolatot.

A nemzetközi gyermeküdültetés jóval több volt puszta segélyakciónál. A résztvevő magyar gyermekek közül sokuknak egész életükre meghatározó élményt jelentett a kint töltött idő. Számos olyan művészről (F. Györffy Anna, Petrich Kató, Heller Andor, Karády Katalin), a tudományos, egyházi és kulturális élet fontos szereplőiről (Bibó István, Regőczi István) tudunk, akiknek későbbi pályáját meghatározták a befogadó országban szerzett élmények.

Történetek a kiállításból

Bibó István és a voorburgi Smit család

Bibó István, a 20. század legnagyobb demokrata politikai gondolkodója nyolcévesen, az első gyermekvonattal került ki a hollandiai Voorburgbe a Smit családhoz. Húgát, az Inkének becézett Irént Venloba vitték, talán azért, mert István református volt, Irén meg katolikus. Az ötgyerekes Smit család azonban hamar áthozta magához a kislányt. Pisti és Inke intenzív levélváltásban álltak édesanyjukkal, Graul Irénnel, aki a Smit szülőkkel is levelezett, de a nagymamától, nagynénitől is kaptak híreket. A sűrű levelezés arra is szolgált, hogy a holland iskolába járó két gyerek ne felejtsen el magyarul. Petőfi verseit és Arany János Toldi Miklósát küldték nekik e célból levelekbe másolva. A családok között barátság szövődött, később Graul Irén egy súlyos betegség után néhány hónapig a Smit családnál lábadozott gyerekei nélkül. A kapcsolat később is élt, Bibó István fiatal felnőttként éveken keresztül levelezésben állt Smitékkel.

Egy nehéz sors Belgiumban – Horváth Magda és gyermekei

Horváth Mária Magdolna Törökbálinton született 1914. július 22-én Horváth József és Szvoboda Mária első gyermekeként. A tehetős Szvoboda család a háború után elszegényedett. Az ötödik gyermek, Margit születése után olyan rossz volt a helyzet, hogy a szülők 1927 februárjában két legidősebb gyermeküket, Magdát és Rózát a gyermekvonattal Belgiumba küldték. Magda édesanyjától egy kis porcelán őrangyalt kapott, hogy vigyázzon rá. Ezt élete végéig megtartotta. Édesanyja három hónappal később meghalt.

Róza néhány hónap után hazautazott, Magdát azonban nevelőszülei cselédként dolgoztatták, leveleit elrejtették és nem engedték vissza Magyarországra. Második férjével, Eugen Hermans pékmesterrel a korábbi házasságukból magukkal hozott gyermekekkel együtt összesen tíz gyereket neveltek fel. Magda haláláig tartotta a kapcsolatot magyar családjával. Traumatikus élményeit legkisebb fia, Rudi dolgozta fel több könyvében. Élettörténetének dokumentumait egy másik fia, Edgar gyűjtötte össze és adta ki.

Regőczi István, „az Isten Vándora”

Regőczi István egy, az első világháborúban teljesen elszegényedett molnárcsaládban született 1915-ben. 1925-ben bátyjával a gyermekvonat-akció keretében Belgiumba vitték, ahol Poperinge településen Richard Vervacke kanonoknál kapott szállást. Három Flandriában töltött év után hazatért, hogy papnak tanuljon. Erre azonban a családnak nem volt pénze, így 1933-ban gyalog elindult Belgium felé, ahol a kanonok támogatásával szeminarista lett. 1943. március 28-i pappá szentelése után azonnal visszatért Magyarországra. Pestszenterzsébeten a Dezső utcában egy romos épületben kezdte meg szolgálatát, s alapította meg első hazai gyermekotthonát. Itt a németek és a nyilasok elől bujkáló zsidó gyermekeknek és családoknak is menedéket biztosított. 1947-ben kezdte el a „Sasfiókák” nevű gyermekotthon felépítését, ezt számos más hasonló szolgálat követte, melyek miatt 1949 után többször letartóztatták. A rendszerváltozás után számos díjjal tüntették ki, 2017-ben embermentő tevékenységéért a Jad Vasemtől megkapta a Világ Igaza címet.