Mintegy ötven hazai és nemzetközi művész alkotását csodálhatjuk meg azon az időszaki kiállításon, amely a siklósi szimpozionokról ad átfogó képet a kezdetektől 1992-ig.

Pécs és a térség művészetéhez elválaszthatatlanul hozzátartozik a kerámia: a Zsolnay gyár hagyományai, a Siklósi Kerámia Szimpozionok, az Országos Kerámia Biennálé Pécs kulturális identitásának meghatározó szegmensei. A Janus Pannonius Múzeum Modern Kerámia Gyűjteménye mintegy 3000 alkotást számlál, melynek felét teszik ki a Siklósi Szimpozionokon készült munkák.

Az eredendő anyag – Siklósi Kerámia Szimpozionok (1969-1992) című tárlat célja, hogy a siklósi szimpozionokról átfogó képet adjon a kezdetektől 1992-ig, mintegy ötven hazai és nemzetközi művész alkotása által. A kiállítás különböző termei az organikus jellegű művektől az absztrakciónak még teret adó figurális plasztikákon át mutatják be az agyag anyagszerűsége által hordozott különböző jelentéseket. Nádor Katalin fotográfus – a kiállításon bemutatásra kerülő – dokumentumértékű műhelyfotói és életképei által a szimpozionok tevékeny életébe láthatunk bele.

Az 1969-től rendezett siklósi kerámia szimpozionok, ugyanúgy, ahogy közeli Villányban 1967 óta rendezett kőszobrász szimpóziumok a hazai szimpozion-mozgalom első helyszínei voltak, s nemzetköziségük által a korszerű művészeti áramlatok megismerésének első fórumai hazánkban.

A ’60-as, ’70-es évek szigorúan ellenőrzött kultúrpolitikai közegében Siklóson és Villányban lehetőség nyílt a művészi, alkotói szabadságra. Az első siklósi szimpozionokon a bonyolult technológiai folyamatok természetüknél fogva igényelték a kollektív munkát, a résztvevőknek maguknak kellett biztosítani a feltételeket az alkotáshoz, kemencéiket is együtt építették. A közös munkaforma alkalmaival, a folyton változó, mindig új tagokkal gyarapodó közösség révén egy új alkotói modell jelent meg, melyben a művészi munka életmóddá válhatott. A magyar kerámiaművészet történetében ”Siklós” vízválasztó szerepet töltött be, s annak gyökeres megújulását hozta magával.