A természettudományos gyűjtemények alkotta tudás sok fajta lehet. Bármennyire is az objektív, a személyes értelmezéstől eltávolított, egzakt jelleg jut róla eszünkbe, tudható, mennyi hit és félreértés, gazdasági, politikai szándék formálja ezeket, milyen sokféle, olykor egymásnak ellentmondó tudás olvasható ki belőlük.

És mennyi marad rejtve. A kiállítás olyan, kortárs művészek által bemutatott vagy kezdeményezett természettudományos – vagy annak tűnő – kutatási anyagokból, gyűjteményekből áll, amelyek valamilyen elfeledett vagy elveszett, láthatatlan és ismeretlen tudás nyomába indulnak, ezek feltárására vagy megteremtésére vállalkoznak.

Láthatatlan vagy ismeretlen tudások: a szókapcsolat szándékos ellentmondás, hiszen tudásunk leginkább arról lehet, amit ismerünk, az ismeretlen tudás a racionalitás építőköveinek réseire, a képzelet helyére utal. Erről a helyről válik láthatóvá a múlt és elképzelhetővé a jövő. A bemutatott művek felismerhetővé teszik a mágikus tulajdonságokkal rendelkező lények jelenlétét, a teremtéstörténetek és a tudományos gondolkodás összefonódását, az ökológiai válság jeleit. A „hely szellemének” otthonai ezek a tárgyak, akkor is, ha lakójuk olykor nem ismert.

Az itt felsorakoztatott kövek, fák, tenger formálta gubacsok, és más organikus anyagok tehát olyan, sokak számára hozzáférhetetlen tudásokat rejtenek, amelyeknek léte ismert, de tartalma kevésbé. A gyűjteményeket bemutató (vagy a bemutatás által ezeket létrehozó) művészek ezen apró, töredékesen maradt tárgyakban olyan dimenzióugrásokat tesznek lehetővé, amelyek száz éveket ívelnek át és a földhöz, az anyaghoz való kötődést, odatartozást a képzelet támogatásával teszik újra átélhetővé. A gyűjteményi darabok felleléséhez jórészt a földet kell néznünk, a lépéseink helyét magunk mögött és előtt, a nyomokat és az elkövetkező lehetőségét. Az így lelt darabok sokszor nem illenek össze, hiátusok teszik változatossá a képet, amelyben képzelet és tudás képeznek kötőanyagot.