Kazinczy János Antal festő- és szobrászművész 1914-ben Temesváron született. 1932-1936 között a Magyar Képzőművészeti Főiskolán tanult Rudnay Gyula tanítványaként. A pályakezdés első időszaka az útkeresés jegyében telt. A második világháború alatt illegalitásban élt Bukarestben. Ebben az időszakban elsősorban figuratív, az erdélyi emberek és a táj hatásait, valamint az ellenállás veszélyeit, a háború okozta fájdalmat tükröző képeket festett.

1948-ban Kazinczy végleg elhagyta Romániát, Magyarországra költözött. 1949-1950-ben az Iparművészeti Főiskolán tanított. Az 1940-es évek második felében művészete kiteljesedett, sorozatban nyitotta kiállításait, illetve vett részt gyűjteményes tárlatokon. Az 1950-es években az egyre szigorodó rendszer nemkívánatosnak, "dekadesnek" minősítette, művészetét nem értékelte. Tanári állásából elbocsátották.

Az 1956-os forradalom során Kazinczy műveinek nagy része megsemmisült: bombatalálat érte műtermét, ezzel másodízben veszítette el addigi életművét, korábban Romániából alig tudott kimenteni néhány alkotást. Kazinczy az emigráció mellett döntött, s 1957-ben elhagyta az országot. Először az NSZK-ban telepedett le, 1967 óta Franciaországban él. Festészete nonfiguratív irányba fejlődött, de nem szakadt el teljesen a természet formáitól, melyet a mediterrán világ inspirált. E kiállítás a művészete változását mutatja, nagyobb hangsúlyt adva az utóbbi 30 év munkáinak. Először kerülnek nyilvánosság elé az 1956-os forradalom alatt, illetve közvetlen utána készült alkotásai.

Fehér József
múzeumigazgató