Ebben a hónapban egy hagyományos háztartási eszközt mutatunk be. Amint ismeretes, a paraszti háztartásokban egészen a 20. század első felé­ig-közepéig olyan fa köpülők voltak használatosak, amelyek­ben a vajat há­zilag készítették. A vajköpülőknek többféle formája is volt, a mi vidékün­kön azonban az itt kiállított forma volt a jellemző.

Az itt bemutatott 69. 58. 1. leltári számú fa köpülő négy részből áll. Az al­só, földön álló rész a 8 dongákból összeállított, puhafából eszter­gályozott edény. Ez egy alul lezárt, felül nyitott henger, illetve alulról felfelé enyhén szűkülő henger, amelyet 3 fémabroncs szorít össze. Az alsó rész magassá­ga 33,5 cm, alsó átmérője 19,5 cm, a szájnyílásé 13 cm. Ebbe a szűkülő hengerbe a felső nyitott végen egy alulról felfelé bővülő, tehát pontosan az alsó részbe benyúló, ugyancsak 8 dongából összeállított, 1 db abronccsal összefogott felső rész illeszkedik. Ennek a felső hengernek a közepébe egy kör alakú, fából készült záró fedő van beillesztve, amely megakadályozza, hogy a köpülőben lévő folya­dék munka közben kifröccsenjen. Ennek a zá­ró fedőnek a közepén ugyanis egy lyuk van, amelybe a rúd szerű köpülőfa dugható. Ennek hossza 85 cm, így lenyújtható egészen a köpülő aljáig. En­nek a köpü­lőfának az alsó végére illeszthető az a kör alakú, korong szerű deszka­lap, amelynek felületén a beilleszthető köpülőfa körül 6 egyforma, fúr­ott lyukat alakítottak ki. Ennek a korongnak az átmérője körülbelül megegyezik az alsó henger szájnyílásának átmérőjével, ami nyilván­valóan kisebb, mint a felfelé szűkülő henger alsó átmérője.

Ez tehát az az eszköz, amellyel a vaj házi előállítását végezték. A háztar­tásban nagyon fontos élelmiszer előállításához először össze­gyűjtöttek 1-2-3 liternyi tejzsírt, amelyet a frissen fejt tej néhány órás pihentetésével oly módon nyertek, hogy a tej felületén keletkezett, könnyebb fajsúlyú tejzsírt kanállal leszedték („lefölözték a tejet”). Egy liternyi jó minőségű tejből 0,5-1 deciliternyi ilyen, lefölözhető folya­dék („tejszín”) képződhet. Ebből összegyűjtöttek 1-2-3 liternyit, majd ezt a folyadékot a köpülő alsó henge­rébe öntötték. A hengerbe enge­dett, köpülőfára szerelt, kör alakú korong fel-le mozgatása érdekében a köpülőfa nyelét átdugták a felső, kisebb hen­ger középső nyílásán, majd a felső, fedőhengert az alsó rész nyílásába il­lesztették, így a köpülőt lezárták. Ezt követően a köpülőnyél le-fel mozga­tásával a köpülőben lévő folyadékot a mozgó korong segítségével verni-zúzni kezdték. A korong felületén lévő lyukak ugyanakkor azt is elősegí­tették, hogy az eszköz a folyadékban le-fel mozogjon, miközben a korong­felület nyomása elindította a folyadékban a további zsírkicsapódást. Így kellően kitartó és kemény munka után a folyadékban zsírcsomósodások je­lentek meg. Ezekből lett a vaj, melyet a köpülés végén a köpülőkorong se­gítésével kiszedtek a köpülőből. A fennmaradt, immár soványabb zsírtar­talmú folyadékot (ezt nevezték „író”-nak) pedig külön öntötték.

A most kiállított vajköpülőt 1890 körül készíthette, vélhetően Viola Szabó János Tiszafüreden. A készítő, illetve lánya, Szabó Ilona (Bott­ka Lajosné) háztartásában használták, körülbelül az 1940-es évek végéig.

Dr. Vadász István