A markazi lakóház típusa szerint szarufás, torokgerendás, vízvetős, deszkaoromzatos háromsejtű ház volt.

A Valkó Vendel által az 1870-es évek elején épített tájház tetőszerkezete szintén szarufás, tagozódása révén két család részére volt alkalmas. Hacsavecz Béla visszaemlékezése szerint a házban általában egy család lakott, a hátsó részben átmenetileg vendégcsaládok szálltak meg. (A falu történetét Hacsavecz Béla dolgozta fel két kötetben, mely az önkormányzat kiadásában jelent meg 1992 és 1995-ben. A kötetek a helyi könyvtárban megvásárolhatók.)

A ház teteje jelenleg nádból van, korábban tetőfedésre azonban zsúpot használtak, melyet rozsszalmából kötöttek.

A XIX. sz. közepe előtt fából építkeztek, később patakkőből vagy kőbányák, kőfejtők terméséből. A vályog és vertfal nem volt általános. A tájház mégis vályogból készült. Mindkét lakórészben eredetileg szabadkéményes konyha és kemencés szoba található. A lakóépülettel párhuzamosan húzódik egy kamrából és eszköztárolóból álló gazdasági épület. A ház utolsó tulajdonosa Barta Veron (Bikulya) volt. Halála után az akkori Községi Tanács megvásárolta és a Műemlékvédelmi Felügyelőség segítségével felújíttatta az épületet.

A berendezési és felszerelési tárgyakat - melyek jelentős része az 1920-30-as évekből származik - helyi idős emberek gyűjtötték össze Hegedűs Istvánné vezetésével. Bölcső, vetett ágy, rokka, szövőszék, konyhafelszerelési tárgyak - az akkori életvitel jellemző darabjai mind megtalálhatók a házban. Egy komód tetején a faluban élő Keszthelyi Jánosné népművészeti babái és népi gyermekjátékai sorakoznak.

A tájházat 1988-ban nyitották meg a látogatók előtt. Karbantartási munkálatait a nyugdíjas klub tagjai végzik.