Amikor a felkérést megkaptam, első gondolatom az volt, milyen nehéz is lehet Gorka utódnak lenni. Nehéz, azért mert két sztárkeramikus őst méltó módon követni iszonyatos teher. Nyomaszthatja az unokát az, hogy jaj, ne mondhassa senki, epigon vagyok. Nyomaszthatja, hogy állandóan kísérti az embereket az összehasonlítás vágya. Vajon ki állom-e a próbát az anyámmal és a nagyapámmal való összevetésben? S végül teher az is, ha arra gondol az ember, hogy 40-50 évvel ezelőtt sztárrá tudott válni egy művész egyetlen televíziós riport segítségével az egyetlen televízióban, amit szinte mindenki nézett.

Azt olvastam a Gorka családról, hogy makacs emberek. Valószínűleg ez a makacsság vitte önálló utakra az unokát is, hiszen a tehetség mellé az öntörvényűséget is örökölte anyjától, nagyapjától. Ettől nem lett kisgéza, meg kisgorka sem. Művészetében éppen úgy nem, mint életvitelében sem.

Gorka-Focht Géza azt mesélte nekem - mikor bakonyi magányában meglátogattam -, hogy ifjú korában, keramikus tanulmányai kezdetén kijelentette, korongozni márpedig nem lehet meg tanulni. Mert az nagyon nehéz. Aztán még is megtanult, mert állítólag bele verte egy jó mester. Erről a mostani kiállításról azt gondolom, ez Géza bosszúja hajdani szigorú mesterével szemben, mert itt korongozott alkotásokkal ezúttal nem találkozunk. Aztán azt is mesélte Géza, hogy ő mindig használati tárgyakat készít, bár az kérdéses, hogy amivel az emberek önmagukat ékesítik, menyivel "használatibb tárgy", mint mondjuk egy kerámia szobor. Ami szép, az szerintem használati, hiszen arra használom, hogy megszépítsem az életemet. És meg is szépíti.

Én mindhárom Gorka munkájában érzem ezt az ősi, magukkal hozott küzdeni vágyást. A párbeszédet a természet adta anyag és az ember között. Az itt látható tárgyakban én levelek mintáit, indák táncát, virágok hajladozását, a kavicsok, a kövek, s a víz játékát is látom, vagy belelátom. Az a szép, ha az ember eljátszik a gondolattal, mit is nyújt neki egy-egy művész által megformázott munka. Csak neki mit nyújt.

Hát nekem ezek a tárgyak például azt a környezetet is eszembe juttatják, ahol Gorka-Focht Géza él. Távol Verőcétől, de ilyen dombok-hegyek között. Nincs Duna, de van patak. És van csend, meg állatok, meg van egy szép malom, ahol egy öntörvényű ember berendezkedhetett. Amikor odaérkezik valaki, nem jelzi semmi, hogy egy agyagműves él ebben a házban. Odabenn aztán megtapasztalhatja, hogy a ház ura valóban használati tárgyakat szeret készíteni. És azt is, hogy a nyugalom és a természet szerelmese. Aki megteremtette a maga békéjét.

Kondor Katalin