Megjelent a Tornyai János Múzeum 2020. évi évkönyve, amelyben közel tucatnyi tanulmányban mutatják be a vásárhelyi közgyűjtemény munkatársai kutatási eredményeiket a régészet, a néprajz, a helytörténet és a művészettörténet területéről.

A hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum 2019-ben azzal a szándékkal indította útnak megújult évkönyvsorozatát, hogy megfelelő platformot biztosítson az intézményben zajló tudományos, közművelődési, muzeológiai munkáról – írja előszavában Miklós Péter, a periodika szerkesztőbizottságának elnöke. – A második kötet arról szolgál bizonyságul, hogy a vásárhelyi múzeumban, mint tudományos műhelyben folyamatos és magas szakmai színvonalon végzett kutatómunka zajlik – folytatja az évkönyvet kiadó közgyűjtemény szakmai tanácsadója.

Az évkönyvben helyet kapó tizenegy tanulmány így is csak egy szűk keresztmetszetét mutatja be az intézményben zajló munkának, ugyanis az elmúlt egy évben a kutatómunka és a tudományos földolgozás mellett az egyes szakterületek munkatársai a múzeumi gyűjtés, a megőrzés és a bemutatás feladatait – a koronavírus-járvány okozta korlátozásoktól és zárva tartástól függetlenül is folyamatosan ellátva végezték munkájukat.

A múzeumi évkönyvek gyakorlatának megfelelően a kiadványban helyet kaptak a vásárhelyi közgyűjtemény szakmai munkatársai mellett olyan kutatók is, akik tevékenysége Hódmezővásárhelyhez vagy a múzeum gyűjtőterületéhez köthető, s a szerkesztők törekedtek arra, hogy valamennyi gyűjtemény és szakág képviselve legyen a kötetben.

A régészeti fejezetben Csányi Viktor egy harmadik századi szarmata sírt mutat be, míg Béres Mária a csomorkányi tetőcserepekről értekezik. Terendi Viktória dolgozata A múzeumőr múltja címmel Kiss Lajos néprajzkutató család- és élettörténetét részletezi a vásárhelyi közgyűjtemény első vezetőjének önéletírása és archív dokumentumok alapján. A pásztorkodás világába vezeti be az olvasókat Nagy Gábor, a makói múzeum munkatársa, aki a kolompok, csengők és pergők dél-alföldi használatáról ír. A hódmezővásárhelyi fotótörténetet 1869-től az első világháború végéig dolgozza föl Bernátsky Ferenc helytörténész a városban működő fényképészek munkásságának részletezésével és gazdag képanyaggal, míg Nagy Gyöngyi írásából az iskolaalapító Aranyossy Ágoston életútját, megpróbáltatásait lehet megismerni.

A jelenkortörténetet érinti Miklós Péter és Vincze Gábor tanulmánya: előbbi a hódmezővásárhelyi jezsuita rendház működését mutatja be a szovjet megszállás idején, 1944. szeptembere és 1945. áprilisa között, utóbbi referátum Hollósi Antal hódmezővásárhelyi ügyvéd, lapszerkesztő 1945 utáni meghurcolásáról szól.

A képzőművészeti blokkban Tóth Károly két írása is helyet kapott: az egyikben a Tornyai leveleiben megfogalmazott művészelméleti gondolatok alapján dolgozza föl a művésznek az alföldi tájképfestészet megteremtése érdekében tett kísérletét, míg a másikban kifejti reflexióit a hódmezővásárhelyi múzeum által tavaly kiadott, a „Tornyai árnyékából kilépő” Endre Béla életművét bemutató monográfia – amelynek szerzője Nátyi Róbert – kapcsán.

Szintén a múzeum névadójához kapcsolódik Gál Petra munkája, aki a Tornyai egykori cselédjéből festővé lett Kovács Mári művészetében föllelhető naiv szemléletet ismerteti.