1848. április 22-én gróf Batthyány Kázmér baranyai földbirtokost, a forradalom és szabadságharc baranyai vezérét, az 1847. november 5-én alakult ellenzéki párt (követőit kalapjukról „pirosbogyósoknak” nevezték) vezéralakját nevezték ki Baranya vármegye főispánjává.

A márciusi események egyik fontos vívmánya a sajtószabadság, a pécsi újságírásra is hatással volt, s 1848. április 5-én láthatott napvilágot az első hírlap német nyelven, de magyar szellemben „Pressfreie Flugblätter” címmel. A lap május 12-én vette fel a „Fünfkirchner Zeitung” nevet. Május 31-én pedig e lap magyar nyelvű mellékleteként jelent meg a „Pécsi Tárogató”.

Batthyány Lajos miniszterelnök 1848. augusztus 13-án rendelte el a háború végéig szolgálatot teljesítő, zsoldot kapó ún. önkéntes nemzetőrség szervezését, s Pécsnek 150 nemzetőrt kellett kiállítania. A Batthyány-kormány által meghirdetett első tíz honvédzászlóalj szervezésekor a 8. honvédzászlóalj alakulási helyének Pécset jelölték ki. A legelső pécsi honvédet Radó Ádámnak hívták.


Náray János püspöki uradalmi számtartó 1849. június 15-én az alábbiakat írta a naplójába:

„A granitsárok (ti. a császári csapatok) sebes léptekkel Szalántáról Pécshez közelítettek; ekkor a bosnyákok azt sem eresztették ki a városból, kinek passzusa volt, mint velem történt, t.i. én s többen ki akartunk menni a szőlőbe, de a Szent Augustinus egyháznál Járányi Miksa és egy tobakos vellával utánam szúrt, ha nem takarodom vissza. Én a fejérnépnek átadtam a kultsokat, azok kimenvén a cordonon én meg haza takarodtam.

A harangok folvást kongtak, borzasztó rémülés, sírás, futás, pakolás […] Én lakásomban maradván bézárván a kapukat, ajtókat felmentem a padlásra, honnan szépen lehetett látni az egész tájt, hol a granitsárok masíroznak és a nemzeti őrség hol volt. Az egész (granitsár) hadtest egy szárnyait kiterjesztő sashoz hasonlított. Midőn tehát magukat csatarendbe helyezték, kezdtek az ágyúkkal tüzelni […]

A nemzetőröknek sem ágyújuk, csak kevés puskájuk, hova lőttek volna a levegőbe? Ismét közelebb jött a hadtest. Ekkor már kartátsolni kezdtek jobbra, balra a búzában, gondolván, hogy a búzában vannak a nemzetőrök. Mire a nemzetőrök vezéreikkel együtt elfutottak. Láttam, hogy hullámzik a búzakalász a kartátsgolyók alatt jobbra balra, midőn kilőtték […]

Aztán a vámházat lőtték és utána a piaczra 15 fontos gránátokat hánytak, gondolván, hogy az összes felkelt nép ott van összve seregelve; én is midőn hallottam a házam felett süvölteni a gránátokat, lejöttem a padlásról és bézárván mindent, kimentem a szőlőbe; közönséges vándorlás (volt) a hegyekben, a mészkemencétől a kőbányáig az egész út tömve menekülőkkel; kotsi, ló, tehén, sertés, asszony, gyermek, férfiú sírva futottak. Ezen az úton legalább 8000 ember futott, mindenki azt hívén, a város kiraboltatik és felgyújtatik. A bombázás után kitűzetett a fehér zászló a város tornyára […] s egy küldöttség ment Barotta ostromló őrnagyhoz kegyelmet kérni.”