„A mézesbábosok, ahogy erre a mézeskalácsosokat nevezték, nem csak mézeskalácsot és mézes süteményeket sütöttek, de mártottak gyertyát és készítettek márcot is.” - szoktam mondani a körmendi múzeum 3. termében a Tóth mézeskalácsos tárgyait bemutató tárló előtt állva. Szándékosan hagyom a végére a rejtvényt. A Mikes Kelemen utcai műhely már régen bezárt. Emlékei itt maradtak. A szóra: „márc”, az odafigyelők fölkapják a fejüket, és kérdeznek; a mindentudók legyintenek: „Aha, tudom, a mézsör!”

Pedig, nagyon nem!

Ha leírom a szót, márc, a szövegszerkesztő ki akarja javítani márciusra. Ennyire kiavult a köztudatból ez a szó. Valahányszor leírom vagy kimondom, nárai nagyanyám hangját hallom: „Há’ gyárëkem, má bisztossan mëg’gyütt o mézesbábos! Adok pézt, vëgyé magadnak ë’kkis márcot!” Ő maga már nem sétált fel a búcsúba. Akkor látta volna, hogy a „bábos” polca alól régóta hiányzik a nagy kanna, amiből anno a márcot mérték.

Nos, aki eljön hozzánk, Körmendre, meghallhatja, mi is az a márc! Ja, hogy miért nem mézsör? Egyszerű! Mert mézsörnél a méz+víz szirupot élesztővel erjesztették. A márcot forralták, így nem lett alkoholtartalma. Egy rész méz, két rész víz a varázslat lényege, némi csillagánizs ízesítéssel. Ha kihűlt, finom szöveten átszűrték. Ha lépesméz volt, a szűrés jórészt leválasztotta a méz viasztartalmát - lett belőle gyertya - hordóba került a márc. Innen aztán nagy kannákba mérve pakolta fel a mézesbábos a szekerére, egy jeges ládába. Aztán irány az aktuális búcsú! „Mert a márc jéghidegen az igazi!” - szólna a reklám.

Napjainkban, néhány hagyományt gondozó mester próbálkozik felélesztésével, hogy ne csak a keresztrejtvények anyaga legyen - ráadásul hibásan! - „Vízszintes 15: A mézsör régi neve - négy betű”! Hiszen ez is négybetűs üdítő volt, mint egy másik mostani, aminek köze nincs már a természetességhez.

Akkor? Éljen - újra - márc!

Találkozzunk Körmenden!