Nos, ezeknek a viaszból, terpentinből és valamiféle zsiradékból, netán vajból összeállított anyagnak - ami valódi hungarikum lehetne - egy szerény formájú, ám jeles képviselője található az üvegtárlóban. Persze, magában a bajuszpedrő kevés lett volna egy Madách Imre-féle vagy Vilmos császári bajusz rendben tartásához! Így, „a szépségért mindent” elve alapján, a tartósan szép bajusz megőrzéséhez még bajuszkefe és az általában éjjel használt - vajon a kedves nagyságos asszony mit szólt hozzá? - bajuszkötő is dukált. Ez annyira fontos volt, hogy Jókai, „A jövő század regényé”-ben, külön emlegeti: „A hadügyminiszter újabb rendeletében… a bajuszpedrő használata még a huszárságnak is megtiltatik.”

No, egy ilyen viaszkence megsárgult darabja, a megfelelő csomagolásban várja a tisztelt Látogatókat néhány táncrend és egy cvikker édesbús társaságában.(Hogy mi a cvikker, elmondom, találkozunk!)

Egy ifjú, amikor meglátta, így szólt a társához:
- Ilyet még nem láttam! Figyelj! Az egy korabeli pendrive!

Egy pillanatra elakadtam a tárlatvezetés közben, aztán megpróbáltam komoly képet vágni. Talán sikerült!


Ha valaki kíváncsi erre a jelentéktelennek tűnő, de „nagy idők” és bajuszok tanújára, jöjjön el hozzánk, a körmendi múzeumba! Találkozzunk! Én itt leszek!