2020.07.10.
Janus Pannonius Múzeum

Nyolc honvédzászlóalj alakult Pécsett

2020.07.02.
Janus Pannonius Múzeum

A nagy háború - egy hadifogoly naplójából

2020.06.26.
Janus Pannonius Múzeum

Életképek a századforduló pécsi piacairól

2020.06.24.
Janus Pannonius Múzeum

Szent Iván éjjelének "varázserejű" növényei

2020.06.22.
Janus Pannonius Múzeum

Háború a színházi kulisszák mögött

2020.06.19.
Janus Pannonius Múzeum

A szomjas törökök megadták magukat

2020.06.18.
Janus Pannonius Múzeum

Természet "hímezte" tojások

2020.06.18.
Janus Pannonius Múzeum

Milyen lehetett egy római kori bronz szűrőkészlet?

2020.06.15.
Janus Pannonius Múzeum

Piroska, a néprajzi osztály „édesanyja”

2020.06.10.
Janus Pannonius Múzeum

A holtest a jobb kezében egy pápai bullát tartott

2020.06.09.
Janus Pannonius Múzeum

Szombat esti láz - dédanyáink idejéből...

2020.06.05.
Janus Pannonius Múzeum

Füves asszonyok és vadvirágok nyomában

2020.06.03.
Janus Pannonius Múzeum

Díjnyertes pécsi hárfák

Janus Pannonius Múzeum - Pécs
Cím: 7621, Pécs Káptalan utca 5.
Telefonszám: (72) 514-040
Nyitva tartás: Ideiglenesen zárva.
2020.04.22.
Janus Pannonius Múzeum
hír, őslénytan, régészet
Ha tetszik, ossza meg másokkal is:
A Janus Pannonius Múzeum és a Pécsi Tudományegyetem közösen osztozik egy értékes őslénytani leletegyüttesen, melynek része két felső és egy alsó kardfogú macska szemfog. Áprilisban – a Föld napja alkalmából - e fosszíliákat választottuk a hónap bemutatandó gyűjteményi tárgyának.
A kardfogú macska (Homotherium latidens) szemfog-leletei

Hol és hogyan találták meg a fogakat?

A leletek az M6-os út építése során kerültek elő Kozármisleny térségében, több más jégkorszaki állat csontmaradványainak megtalálását követően. Az első leletek előkerülése részben a véletlennek köszönhető: a közelben régészeti mentőfeltárás folyt, és az útépítő munkások jelezték múzeumunk régészeinek, hogy meglepően nagy méretű csontokat emelt felt a markolókanál. Ezután a Janus Pannonius Múzeum munkatársai a PTE Földrajzi Intézetének és a zirci Bakony Múzeumnak helyszínre hívott szakembereivel tárták fel a leleteket, melyeket Kordos Lajos paleontológus professzor vizsgált és határozott meg. Ezzel beigazolódott, hogy a nagy csontok a gyapjas mamutnak és a jégkorszaki, úgynevezett megafauna más képviselőinek (pl. sztyeppei bölény, gyapjas orrszarvú, óriásszarvas) tulajdoníthatóak.

Ám a legérdekesebbnek a felfedezés után kb. egy évvel a helyszínen talált macskaféle ragadozó szemfogai bizonyultak. A kozármislenyi leletek nem egyedülállóak a hazai homotherium leletek között, de az elkövetkező években így is nemzetközi érdeklődésnek örvendhettek. A 10 centiméternél is hosszabb, pengeszerű felső szemfogak belső pereme finoman recézett. A fogak alapján a Homotherium latidens fajjal azonosították kozármislenyi macskánkat. A leleteket a JPM Természettudományi Múzeum két őslénytani kiállításán is (Kövekbe rejtett múlt, 2016; A jégkor pécsi vándora, 2019.) láthatta a közönség, más „kortárs” fosszíliák társaságában.


Tigris vagy macska?


A kardfogú macskafélék alcsaládjába tartozó Homotherium latidens a kutatók szerint már a középső-pliocéntól a pleisztocén végéig élt Eurázsiában. Azonos alcsalád említésre méltó tagjai a népszerű smilodonok is, a „klasszikus” kardfogú tigrisek, melyek az amerikai rajzfilmekből minden gyerek (és felnőtt) ismerősei. A Smilodontini nemzetség tagjai közül a Smilodon fatalis a legrobosztusabb, melynek USA-beli lelőhelyei nevezetesek.

Nekünk azonban ide, a Kárpát-medencébe „csak” macska jutott: a Smilodonnal azonos alcsaládba tartoznak az angolból fordított kifejezéssel élve „handzsárfogú” macskák, a Homotherini nemzetség tagjai. A „handzsárfog” a kardfoghoz képest hajlottabb, és a kardfogúaktól eltérő, hogy nem nyúlik túl az állat alsó állkapcsán. De a handzsárfogúak testalkata is más, mint a kardfogúaké: kevésbé robosztus test, ugyanakkor hosszabb lábak jellemzőek rájuk.


Hogyan vadászhatott macskánk és rokonsága?

A Homotherium latidens táplálkozási szokásait kevéssé kutatták, de azonos nemhez tartozó amerikai rokonának, a H. serumnak több példányát találták meg híres mexikói lelőhelyén,egy barlangban, ahol a mellettük talált mamutcsontokon bizonyíthatóan harapásnyomokat fedeztek fel. A csontok nem voltak töröttek, tehát az állat nem volt képes a csontokat felaprítani fogaival, mint a hiénák. A mamutmaradványokból azonban két dologra következtettek hazai macskánk közeli rokonának kutatói: ezek a macskafélék minden bizonnyal falkában vadászhattak a nagytestű állatra, és a biztonságos táplálkozóhely kedvéért képesek voltak az áldozat helyben széttépett maradványait magukkal hurcolni akár nagyobb távolságra is.

A kozármislenyi kardfogú macskánk az akkori faunának nem egyetlen csúcsragadozója volt: a leletek alapján barlangi hiénák is éltek a még nem létező Pécs környékének helyét elfoglaló, vélhetően füves-sásos mamutsztyeppén.
A kardfogú macska-rokonság leszármazása és életmódja ma is sok kérdést vet fel a tudomány számára, így kutatásuk jelenleg is aktívan folyik. Nem meglepő tehát, ha időnként egymástól eltérő álláspontokról olvashatunk e csoport képviselőiről, s e dilemmák gyűjteményünk leleteit talán még jelentősebbekké, további kutatásra érdemessé tehetik.
Varga Ágnes múzeumpedagógus