Az első világháborút megelőző évtizedekben a fürdőhelyeken, turisztikai központokban árusított matricás üvegpoharak, a világháborút követően pedig a festett porcelán tálak, edények, poharak jelentették a tájhoz, helyhez, szülőföldhöz tartozás legszínesebb, legismertebb megjelenési formáit.

A családi és nemzeti folytonosságot látványosan, érzelmileg könnyen befogadhatóan és demonstratívan bemutató címerek előállításának, történetének és tudományos vizsgálatának diszciplínája a heraldika, talán a legnagyobb pusztításokat szenvedte el az utóbbi évtizedekben. Éppen ezért kimagasló jelentőségű Mógor Tamás kézzel festett magyar címertörténeti sorozata.

Az első világháborút a magyar nemzet számára oly keserűen lezáró trianoni békediktátum a Felvidék tekintetében Magyarország területéből 63 ezer négyzetkilométernyi területet csatolt az új államalakulat – a Csehszlovák Köztársaság terültéhez, a homogén tömbben élő egymillió-hetvenkétezer magyarral egyetemben.

A trianoni diktátumot követő fájdalom, és az azt követő időleges területi visszacsatolások öröme és fájdalma a társadalom egészét, így a parasztságot is áthatotta, és tárgyiasult formában a parasztemberek mindennapjaiba is bekerült.