A Pékmúzeumnak otthont adó épület helyén már a 16. században is pékműhely állt, mely a századok folyamán ugyanebben a minőségben működött. Az utolsó tulajdonos halála után, 1972-ben vette meg a város a teljes berendezéssel együtt; így a múzeum igazán hiteles látványt tud nyújtani látogatóinak.

A belváros szűk volta miatt a kézműves céhek nagy része a falakon kívülre szorult. Itt, az északnyugati városrészben laktak és dolgoztak. Javasoljuk, hogy sétáljanak kicsit a környező utcákban (Balti, Bécsi, Fövényverem, Halász u.), megérezhetik az egykori gazdanegyed egyedi hangulatát.

A pékház jobb oldali szárnyában helyezkedik el a pékség: a tüzelőhelységben látható a hatalmas kemence, a sütőszobában áll a dagasztóteknő, a munkaasztal, a kelesztőládák és a szakajtók. A hajdani lisztraktárat a 19. század végén - a kívánalmaknak megfelelően - cukrászműhellyé alakították át. Az éjszakai munka rövid pihenői alatt sem mehetett messze a mester a műhelytől, ezért kis kamrát alakítottak ki, hogy mód legyen egy kis szunyókálásra. Az utcai szobában volt a kenyérbolt, ezt a helyiséget kettéosztva hozták létre későbbiekben a cukrászdát. Így a régi pult a mérleggel valamint a kenyerespolcok az egyik oldalon, az édes süteményt helyben fogyasztók számára a kicsi asztalok és tonett székek eredeti helyükön, a másik oldalon láthatók.

A pékcsalád lakásába a boltozatos kapubejárattól jobbra jutunk be. A két kisméretű szoba és konyha berendezése a 19. század végi iparos-gazdapolgár család életmódját, lakáskultúráját mutatja be.

A mesteremberek mindig rendelkeztek pár négyszögöl szőlővel és keresetkiegészítésként borméréssel is foglalkoztak, erre utalnak a kapubejárat alatt a hosszú padok és a kecskelábú asztal. Bizonyára hallották már a poncihter kifejezést. Ezzel a névvel illették a szőlőművelő gazdapolgárokat akik a szőlőtőkék között babot termeltek. (Bohnenzüchter - babtermelő)