A budapesti Iparművészeti Múzeum a londoni (1857) és a bécsi (1864) társintézmények után Európában harmadikként jött létre. Az 1872-es országgyűlés 50.000,- Ft-ot szavazott meg "műipari tárgyak" vásárlására a következő évi bécsi világkiállításon a leendő "iparmű-múzeum" számára, s ezzel megvetette a gyűjteményezés alapját. A gyarapodó anyagot 1874-77 között a Nemzeti Múzeum fogadta be: lépcsőházában állította ki a műkincseket. A későbbiekben a gyűjtemény a Régi Műcsarnok (Sugár út 69.) épületébe került.

Önálló otthon teremtésére csak 1890-ben nyílt lehetőség. Első lépésként a leendő múzeumépület számára egy 1552 négyszögöl nagyságú telket vásároltak az Üllői út - Kinizsi utca - Rákos utca (ma Hőgyes Endre u.) határolta területen, amit később további vásárlással bővítettek; majd a kormány pályázatot írt ki egy modern igényeknek megfelelő palota tervezésére: ebben az épületben kap majd helyet mind a múzeum mind pedig az Iparművészeti Iskola.

A pályázaton - "Keletre magyar!" - jeligével Lechner Ödön és Pártos Gyula tervsorozata nyert; az építési megbízást azonban csak 1893-ban kapták meg. Így a palota avatására a millenniumi ünnepségsorozat záró eseményeként, 1896. október 25-én kerülhetett sor.

A palota - születése pillanatától - heves vitákat váltott ki, de jelentősége a nemzetközi szecesszió vonulatában és a lechneri életműben ma már megkérdőjelezhetetlen tény. Ez az épület a szecesszió korai - ám jellegzetes -, keleti ornamentikát felhasználó példája. Benne a funkció, a magas művészi színvonalon megformált tömeg, és az egyéni díszítési forma harmóniáját a legkorszerűbb statikai szerkezetek biztosítják (mint például a nagycsarnok ornamentális csipkévé lényegült, s a nézők szemei elől sem rejtett hengerelt acéltartói).

A múzeum előcsarnokának oszlopkötegekkel épült, fölfelé nyitott - a kupolára rálátást, s onnan fényt adó - megoldása nagyszabású építészeti gondolat. A Zsolnay kerámiával bontott színes kupola messziről, míg a meseszerű díszítményekkel ékes, nyitott főbejárati csarnok közelről csalogatta - és csalogatja ma is - a látogatókat. E csodálatos építészeti és esztétikai megoldások sem győzték meg az ellenzők táborát: így történt, hogy az 1920-as évek végére a múzeum belső festését (Reissmann Károly Miksa művét) drasztikusan lemeszelték (csak két terem és a szélfogó menekült meg).

A második világháború is súlyos csapást mért az épületre: jelentős károsodás érte a főbejárat nyitott előcsarnokát és a főkupolát, valamint a nagy üvegcsarnokot, és a Hőgyes utcai sarokkupolát. A háborús károkat 1949-ben állították helyre. Az épület azóta teljes pompájában várja a múzeumlátogatókat.