Emlékidézõ tárgyakban, eseményekben nemegyszer mély értelmû jelképiség lappang. Az egymás után következõ dolgokat az ember öszszefüggõ folyamatnak fogja fel: idõben zajló történésnek. Tudatos létezésünk óta törekszünk megérteni, "kezelni", olykor meg-megidézni az idõt. Máskor, legalább áttételes mivoltában: megállítani. Ez utóbbi próbálkozás legsikeresebbjeit maga a mûvészet produkálta, teremti építményekkel, szobrokkal, síkbeli ábrázolásokkal, zenével stb.. És persze ünnepekkel. Voltaképpen társadalmi létünk: "idõutazásunk" állandósult részei a kis (pl. családi) és nagy (pl. nemzeti) ünnepek. Dátumhoz kötött ünneppel idézzük föl, vesszük át a múlt "minõsített intervallumát", hogy jelenbeli élménnyel - megemlékezéssel - örökítsük át a jövõnek.

Szükségszerûen foglalkozik az idõvel a fotómûvész is. Kutatja a lappangó pillanatot, majd annak ún. termékeny formájában megmutatkozó jelképiségét rögzíti. Mûfaja saját formanyelvén fogalmazhat meg már tárgyiasított szimbólumokat is. Témákat, feldolgozási és megjelenítési módokat választ. Képének érzékletességével mutat túl azon, amit láttat: fogalmat, eszmeiséget, szemléletet tolmácsol.

A Kizökkent idõ alkotója bizonyos szobrokra és jelentõs ünnepi eseményekre összpontosított. Masszív jelképekkel, kulturális kódokkal dolgozott. Fotói következetesen hivatkozhatnak hát a befogadó intellektuális érzelmeire.

Féjja Sándor (Forrás: Fotómûvészet)