Fokt Krisztina olasz tolmács kislányával, Laurával érkezett az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkba. Nagyon meglepődött, amikor a bejáratnál, taps és virágcsokor kíséretében megtudta: ő a Panoptikum egymilliomodik látogatója!
Az Emlékpark 1996. augusztus 20. óta ad méltó otthont a magyar történelmi személyeket életnagyságú viaszfigurákkal bemutató Panoptikumnak, amit napjainkra jelentősen kibővítettek. A látogatók körében igen közkedvelt tárlat tulajdonosai egy 100.000 forintos vásárlási utalvánnyal ajándékozták meg a szerencsés látogatót, akit Garamvölgyi László, az ORFK szóvivője, B. Nagy László, a Csongrád Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja és Tokovics Tamás, az Emlékpark igazgatója személyesen is köszöntött. A vendégek a bejárattól hintóval érkeztek a Panoptikumot is befogadó Rotundába.
A kiskunfélegyházi Fokt Krisztina elmondta: szabadságát töltve érkezett kislányával Ópusztaszerre. A több napos strandolás után most egy kicsit másféle szórakozásra vágytak. Sokat hallottak már az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark látnivalóiról, és Laura is elég nagy már ahhoz, hogy a látottakat befogadja.
A Panoptikum megtekintése után az egymilliomodik látogatót és kislányát egy ünnepi ebéddel is megvendégelték.


